Mennyi? 15 ezer! – a 18 esztendős Sárosi György szárazon és vízen is vezér volt

Hiába szerződött le a profi Ferencváros hivatalban lévő trénere (Blum Zoltán) játékosnak is a csapatához, s hiába engedett régi szíve vágyának, és lépett be az amatőr FTC tagjai közé a MILL hivatalban lévő szövetségi kapitánya (Gallowich Tibor), nem ez a két esemény tartotta lázban a IX. kerületi zöld-fehér híveket 1930 októberében-novemberében.

Hanem egy alig 18 esztendős játékos, Stefancsics Gyurka elhúzódó ügye: hol folytatja pályafutását a magyar futballsport nagy reménye, aki mindkét  „lábával egyformán játszik, remekül fejel, pompás növésű fiú, esze is van a játékhoz. Ha szorgalmas tanulója marad a zöld-fehér futballiskolának, pár év múlva legnagyobbjaink nyomába érhet”  (Nemzeti Sport, 1929. november 26.). A Ferencváros 1930-ban ugrásra készen várta, hogy szerződtesse amatőr gárdájának ifjú centerhalfját, csakhogy a Stefancsics család feje szép summát szabott a fia megvételére – 15 ezer pengőt. Amennyit egy nagyüzemi igazgató keresett akkoriban egy évben, és amennyiért már háromszobás ingatlant lehetett vásárolni Budakeszin.

Vegyük sorra az 1930-as év történéseit!

Sárosi, akinek egyelőre csak a sportneve Sárosi (hivatalosan 1932-ben veszi fel, miután a m. kir. belügyminiszter engedélyt ad a névváltoztatásra), és ekkor még nem is doktor, hogy az legyen, arra öt évet várnia kell, szóval Sárosi a KISOK és az FTC között ingázik 1930 tavaszán. Hol futballozik, hol vízipólózik, ennek megfelelően a KISOK vagy az FTC igazoltja. Február végén döntőt vív az Eötvös főreállal a Középiskolai Vízilabdakupában, az ellenfél az Árpád reálgimnázium, amelynek sorait a későbbi olimpiai bajnok Tarics Sándor is erősíti.

Április 1-jén azt írja a Nemzeti Sport, hogy „Stefancsics (Sárosi) Györgyöt a KISOK kiadatása alapján az országos intézőbizottság tegnap este újból az FTC részére igazolta le azzal (a kikötéssel), hogy a KISOK vezetősége csak április 30-ig adott játékengedélyt a nagy tehetségű fiatal játékosnak”.   És május elején a KISOK – ígéretéhez híven – felfüggeszti Gyurka játékjogát. Sárosi így február 8-a (FTC–BEAC 2:1) után már csak egy áprilisi bajnokin lép pályára az FTC-ben az idény befejezéséig.

Májusban az amatőr futballválogatott számít rá, de „Sárosi nem jöhet ki a tréningre, mert KISOK-vízipólómérkőzést kell játszania”. Hiába, all-round sportemberről van szó, aki nemcsak a szóban forgó két sportágban jeleskedik, hanem teniszben, asztaliteniszben és gyeplabdában is. A sikeres júniusi érettségi után aztán megszűnik a KISOK kötelékébe tartozni, így  „kíváncsian lesték”, mikor lesz már a Ferencváros játékosa. A leigazolása azonban késik, a „jeles amatőr édesapja ugyanis nagy – mondhatnók, túlságosan nagy – árát szabta a szerződésnek”,   ilyenformán „Kalmár meg Takács II, de még Dudás, Táncos, vagy Korányi ára is szerénynek nevezhető amellett az összeg mellett, amit a fiatal játékos kér”.  Majd ekképpen zárul a Nemzeti Sport 1930. június 15-én publikált cikke: „Készpénzkövetelése a 15 000 pengő határát is túlhaladta! A klub reméli, hogy a jeles ifjút szerényebb belátásra fogja bírhatni.”     

Gallowich Tibor júniusban kiviszi a MILL-válogatottal Törökországba, ahol olyan jól sikerül a túra, hogy a Besiktas szerződést kínál Sárosinak, aki ezt visszautasítja, majd – immár odahaza – kijelenti, hogy játsszon akár az FTC-ben, akár a Ferencvárosban,  „minden körülmények között”  amatőr akar maradni. És egy nyugdíjas állásnak is örülne azért. Mindenki a tejfelesszájú futballfenomén kegyeit keresi. Előbb a profi Bocskay, aztán az amatőr BSE jelentkezik be érte, de egyik sem jár szerencsével. Az Üllői úti zöld-fehérek közben talonban – de futballozni is kéne ugyebár…

Vagy megint pólózni? A KISOK-kupa döntője után a KISOK-bajnokság fináléjában is összecsap egymással a két legerősebb iskolai csapat, az Eötvös reál és az Árpád rg., és Sárosi ezúttal sem maradhat ki az Eötvös vízilabda-együtteséből. Csakhogy az amatőr labdarúgó-válogatottban is jelenése lenne, méghozzá két nappal a fárasztó pólódöntő után, amiért inkább elhalasztják a pólómeccset, nehogy túlságosan kimerülten játsszon Sárosi a futballistáknál. Merthogy a válogatottban való szereplés mindennél előrébb való. A terv beválik,  „Sárosi a nehéz talajon is nagy klasszisú centerhalfnak bizonyul” az 1930. szeptember 28-án rendezett magyar–csehszlovák amatőr válogatott mérkőzésen, amelyet a mieink 4:1-re nyernek meg, s ezzel – remekül hajrázva – a második helyen zárnak az először kiírt amatőr Európa-kupában. Egy hónapra rá a szlovenszkói (felvidéki) magyar válogatott az ellenfél, és Sárosi megfázva is az amatőrök húzóembere (3:1).

A két találkozó között Gschwindt Ernő, „a magyar futball legigazibb vezére, legelső zászlóvivője”,   a Ferencváros elnöke (1923–1931) a Nemzeti Sport hasábjain megtöri a csendjét: „Nem vagyok hajlandó primadonnákat tenyészteni, nem tudom megtenni azt a mai sanyarú gazdasági viszonyok közepette, hogy ifjú óriások túlzott követeléseit teljesítsem. Sárosira gondolok most. Nem szabad megtennünk, hogy a Turay, Takács, Kohut és a többiek mellett mégis csak kezdőnek számító játékosok szerződtetésénél olyan igényeket elégítsünk ki, amilyeneket a hosszú éveken át nagy érdemeket szerzettek sem igen mernek támasztani. Rá kell nevelnünk a fiatalokat arra, hogy a csúcshoz nem lehet azonnal eljutni, hanem kitartó, szorgalmas és becsületes törekvés viheti csak fel őket oda...”     

Október végén járunk, elterjed a hír, hogy a Fradi már szerződtette Sárosi Györgyöt, de a  „Ferencváros azért nem nyújtja be a játékos szerződését, hogy vasárnap még játszhasson a BLASZ válogatott csapatában”.    Pataki Mihály, a Ferencváros igazgatóságának a tagja cáfol, a hírek légből kapottak, Sárosi pedig a MAFC-pályán edz, és  „baráti alapon a fiatal MAFC-csapat trenírozását”   végzi, miközben – szontyolodik:  „Annyi képtelenség jelenik meg már az emberről, hogy igazán el kell keseredni. Én már annyira vagyok, hogy legszívesebben elmennék külföldre. Hát Istenem! Szegény fiú vagyok és szeretnék dolgozni. Futballozni is szeretek, de elsősorban a munkámból akarok megélni.”     

1930 novembere. A rétestészta-hosszúságúvá nyúló Sárosi-ügy az amatőrzsűri elé kerül, részint a BLASZ-elnökségnek, részint magának az érintettnek köszönhetően, mivel  „a sokat szerepelt középfedezet azt kéri, hogy a lapokban megjelent és őt kompromittáló cikkekben foglalt esetek miatt a zsűri indítsa meg ellene a legszigorúbb vizsgálatot”  (Az Est, 1930. november 21.). Mindenki várja a csodát, ám az amatőrzsűri december közepén az eljárást az álamatőrség vádjának elvetésével megszünteti, a Sárosi-Stefancsics család pedig kétoldalas képes riportban búcsúztatja az évet a népszerű Színházi Életben.

A „15 ezer pengős” szappanoperának azonban koránt sincs ezzel vége.