FFT: Bognár György megszégyenülése – Kaszinós Gyuri legendája

Vágólapra másolva!
2020.11.05. 18:19
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal felidézi Bognár György soproni megszégyenülését.

Most, hogy tizenhat évnyi távollét után Bognár György edzőként visszatért az NB I-be a Paks trénereként, ideje felidéznünk híres-hírhedt „becenevének” születési körülményeit, mert a mai fiatal futballszurkolók ha ismerik is a „Kaszinós Gyuri” kifejezést, sok esetben nem igazán tudják hová tenni. A játékosként nagyszerű sikereket elérő, egyebek mellett 50-szeres válogatott Bognár György 1997-ben kezdte edzői pályáját, a BVSC-nél és az MTK-nál végzett munkája után 2002-ben vette át a Matáv Sopron kispadján a tragikus körülmények között elhunyt Simon Tibor helyét, majd rövidesen klubigazgatóvá nevezték ki.

Sokáig elégedettek voltak a ténykedésével, azonban 2003 júliusában a klub váratlanul felbontotta a szerződését – egyben fel is jelentette azzal a váddal, hogy 10.4 millió forintot jogtalanul felvett az egyesület kasszájából. Ekkor már Sopron-szerte azt pletykálták, hogy eluralkodott rajta a játékszenvedély, kaszinózik, és adósságokba keveredett.

Bognár nem tagadta, hogy a pénzt elvette, de azzal védekezett: ezt prémiumelőlegnek tekintette. Elmondása szerint a klub tőkeerős befektetőt keresett, és bár ez nem a klubigazgató hatáskörébe tartozott, Bognár megbeszélte a felügyelőbizottsággal, hogy ha ő hoz befektetőt, neki is jár 15 millió forint jutalék, mint bárki másnak, aki talál. Bognár pedig futballkapcsolatai révén felvette a kapcsolatot Antók Zoltánnal, a Pápa és a Celldömölk korábbi támogatójával, aki aztán húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a klubban...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09
Ezek is érdekelhetik