NB I: „Nincs titok. Azt csináljuk, amit tudunk” – budafoki edzésriport

A madarak csicseregnek, a nap hét ágra süt. A puritán öltözőépület előterében maszkban várakozó játékosok beszélgetnek, van aki a másnap esti filmről, van, aki még a hétvégi fordulóról. Van idő, a futballisták egyenként mehetnek be a tesztelésre, az egészségügyi stáb és a keret tagjai már rutinszerűen végzik a dolgukat – száj kitát, pálcika be, pálcika ki.

Mindez Halászteleken zajlik, merthogy az élvonal újonccsapata abban a különös helyzetben van, hogy a budafoki domb tetején álló, apró ékszerdobozra hasonlító stadionja mellett mindössze egy edzőpálya található, az is műfüves. Az együttes már az elmúlt idényben is a Budapesthez közeli kisváros megye egyes csapatának edzőpályáit használta, ahogy a játékosok mondják, mostanra berendezkedtek az épületben, otthon érzik magukat.

Eközben, aki túlesett a koronavírus-tesztelésen, már veheti és eheti is a banánt, a szendvicset és az energiaszeletet – délután két óra is elmúlt, a mintavétel miatt reggel tíz óta egy falat sem mehetett le a torkukon. Nem csoda, hogy a labdarúgók éhesek, a hatvan perc múlva kezdődő tréning előtt muszáj enni valamit. Zsóri Dániel utcai ruhában a közeli benzinkútra indul kávéért, a masszőr Tóth Kálmán is gyorsan rendel egyet.

Miközben a futballisták várják a tréninget, a szakmai stáb tagjai Csizmadia Csaba vezetőedző és Oláh Lóránt sportigazgató vezetésével a friss levegőn rögtönzött megbeszélést tartanak, ám hogy a nagy tölgyfa alatt a raklapokon ülve mi hangzik el, hétpecsétes titok. Elnézve a halászteleki Németh Ferenc Sportközpontot, a körülmények nem hasonlíthatók egy ultramodern, klasszikus értelemben vett edzőbázishoz, ugyanakkor minden megvan, ami a (jó) munkához kell. A centerpálya mellett két füves edzőpálya terül el, a hatalmas területen nyugalom honol, mindössze a közelben lévő forgalmas M0-ás körgyűrű zaja hallatszik el idáig. Mindenki teszi a dolgát, a hangulatra nem lehet panasz, amikor fotót szeretnénk készíteni az éppen munkában lévő masszőrről, nevetve mondja:   „Nem lehetne akkor fotózni, amikor olyan fiú van a kezeim között, aki gólt is tud rúgni?”

A csapatkapitány Kovács Dávid veszi a lapot, mozdulatlanul fekszik a helyén. Az eddigi hat NB I-es mérkőzésén egy gólt szerző támadó „régi bútordarab” Budafokon, ez a hatodik idénye a piros-feketéknél.

„Az öltözői hangulatra sohasem volt panasz Budafokon  – mondta a csapatkapitány.  –    Minden edzés előtt megy az ugratás, láthattátok, odabent is szívták a véremet. Kétségtelen, amióta Csizmadia Csaba átvette a csapat irányítását, még inkább megvan az egység, érti a futballisták nyelvét. Az összetartás talán az egyik legnagyobb erősségünk. El kell ismerni azt is, hogy ilyen jó bajnoki rajtra nem számítottam, hat mérkőzésen tíz pontot szereztünk, ez lendületet ad mindannyiunknak. Az első és másodosztály között iramban és technikai tudásban van a legnagyobb különbség, a játékosok sokkal pontosabbak, gyorsabban járatják a labdát, de kezdjük felvenni a ritmust.”

A játékosok valóban otthonosan mozognak a halászteleki sportközpontban, a mérkőzéseknek helyet adó Promontor utcai létesítménybe csak meccsnapokon mennek. A Győrből ingázó rutinos Kulcsár Kornél és a külföldet is megjáró Mervó Bence kivételével az összes játékos a fővárosból jár Halásztelekre, nem gond a közlekedés, húsz-harminc perc alatt ott vannak a sporttelepen. Miután a megye első osztályban szereplő helyi együttes otthonában csupán vendégek, igyekeznek mindenre vigyázni, olykor az edzőpályákat is váltogatják, nehogy bármelyiket tönkretegyék.

A budafokiakhoz órát lehetne igazítani, pontban tizenöt órakor katonás rendben állnak az edzőpálya egyik sarkában. Mielőtt kezdetét venné a munka, Csizmadia Csaba maga köré kéri futballistáit, a hétvégi Diósgyőr elleni 2–1-es hazai győzelem után mindössze annyit mond:  „Uraim! Nem szeretnék hosszasan beszélni, egyvalamire hívnám fel a figyelmet: szerénység!”

A budafoki fiúk fél perccel később már a gyepen végzik a gyakorlatokat, csendben, rendben, és amint edzőjük kérte – szerényen.

INTERJÚ Csizmadia Csabával, a Budafok vezetőedzőjével

– Egy Győr melletti kis faluból jár naponta Halásztelekre edzésre. Nem fárasztó?
– Hozzászoktam. Januárban lesz ötödik éve, hogy ingázom. Lemértem, háztól házig napi kétszázkilencvenhat kilométer oda-vissza a táv, de nem bánom. A feleségem és a kislányom odahaza van, nekem a család nagyon fontos. Igyekszem minél több időt tölteni a kislányommal, este, amikor elcsendesedik a ház, akkor van lehetőségem gondolkodni a taktikán.

– Ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok?
– Vezetés közben is van időm, de a legjobb gondolatok este jönnek, amikor elmegyek futni. Heti háromszor-négyszer kocogok, legutóbb tizennyolc kilométert nyomtam le. Gyakran meccs előtt is elmegyek, legutóbb a Diósgyőr elleni találkozó előtt is futottam egyet odahaza, és csak azt követően indultam Budafokra.

– Otthon érzik magukat Halászteleken?
– Már az elmúlt idényben is itt csináltuk végig a nyári felkészülést, ismerjük a körülményeket. A helyiek rendkívül vendégszeretők, nem bánják, hogy itt vagyunk, roppant kedvesek.

– A csapat hat mérkőzésen tíz pontot gyűjtött. Mi a titok?
– Nincs titok. Azt csináljuk, amit tudunk. Külön öröm, hogy sebességben is kezdjük felvenni az élvonal ritmusát, taktikailag meg rendben vagyunk. A tabella negyedik helyén állunk, de még nagyon a bajnokság elején járunk, ez ilyenkor nem számít. Dolgozunk keményen, játékosként és edzőként is mindig a munkában hittem.

– A tréning előtt nem untatta a játékosokat hosszú beszéddel. Mindig ennyire lényegre törő?
– Tudom, mikor kell hosszabbra nyújtani és mikor rövidebbre fogni. Inkább külön-külön szeretek félrevonulni a labdarúgókkal, ha valakin látom, hogy nem klappol valami, rám számíthat.