Békéscsaba: Preisinger Sándor az új vezetőedző – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 14:44
null
Preisinger Sándor lett a Békéscsaba új vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Preisinger Sándor veszi át a Vasashoz távozó Schindler Szabolcs helyét a kispadon.

 

Preisinger Sándor az U17-es válogatottat vezette a tavalyi vb-n, majd júliusban az U19-esek szövetségi edzőjévé nevezték ki. A Magyra Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a 46 éves szakember távozik az MLSZ kötelékéből, azaz a továbbiakban már nem ő lesz a korosztályos nemzeti csapat szövetségi edzője.

„Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, mert azzal együtt, hogy edzői pályafutásom eleje óta az volt a célom, hogy a felnőtt futballban dolgozhassak, a korosztályos válogatott hatalmas visszatartó erő volt – idézi Preisinger Sándort az mlsz.hu. – Négy évig irányítottam ezt a csapatot, a játékosaim a szemem előtt váltak gyerekekből fiatal felnőttekké és kész futballistákká. Büszke vagyok arra, amit ezzel a kivételes társasággal elértünk, és minden percért hálás vagyok, amit szövetségi edzőként tölthettem a szövetségnél. Nagyon szép élményekkel távozom, kiváló körülmények között, nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt, és ha úgy alakul a jövőm, bármikor nagyon szívesen térnék vissza a szövetséghez. A 2002-es korosztály játékosait természetesen kiemelten figyelni fogom a jövőben is, egészen biztos vagyok benne, hogy többen közülük hamarosan felnőtt szinten is kiemelkedő futballistává válnak.”

A Békéscsaba nem közölte, hogy hány évre szóló szerződést kötött Preisingerrel, Barkász Sándor, a Békéscsaba többségi tulajdonosa annyit árult el, hogy hosszú távra terveznek vele.

„Preisinger Sándor szerződtetésével klubunk egy fiatal, de már sokat bizonyított, ambiciózus szakemberrel erősített, aki utánpótlás szinten, a korosztályos válogatottak mellett szinte mindent elért, ami a magyar viszonyok között elérhető, vagy talán kicsit még annál is többet. Úgy gondolom, eljött számára az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatait felnőttcsapatnál kamatoztassa és nagyon örülünk, hogy mindezt Békéscsabán teheti meg. Az Előrénél mindig is hosszú távú projektekben gondolkodunk, ennek részeként kulcsfontosságúnak tartjuk, hogy biztosítsuk a minőségi szakmai munkához szükséges hátteret, valamint a nyugodt építkezéshez elengedhetetlen türelmet és időt. Az elmúlt időszakban a klubunknál dolgozó vezetőedzők sikerei talán ennek a modellnek a sikerei is egyben, aminek azonban volt egy járulékos hatása is: a csapat mellett dolgozó szakemberek más, nálunk tehetősebb klubok figyelmét is felkeltették. Preisinger Sándorral hosszú távra tervezünk és meggyőződésem, hogy szakmai irányításával folytatni tudjuk a megkezdett építkezést, és akár az eddigieknél is magasabb célokért szállhatunk harcba” – fogalmazott a békéscsabai klubvezető.

A Békéscsaba négy győzelemmel és négy döntetlennel kezdte a másodosztályú bajnokságot, így jelenleg – egyedüli veretlen csapatként – a tabella harmadik helyén áll.

Security Check Required

AZ ÁLLÁS A 9. FORDULÓ ELŐTT
1. Debreceni VSC 8 5 2 1 17– 6 +11 17
2. Gyirmót FC Győr 8 5 1 2 14– 7 +7 16
3. Békéscsaba 1912 Előre 8 4 4 11– 5 +6 16
4. Szolnoki MÁV FC 8 4 2 2 8– 8 0 14
5. Nyíregyháza Spartacus 8 4 1 3 6– 5 +1 13
6. Szombathelyi Haladás 8 3 4 1 12– 6 +6 13
7. Pécsi MFC 8 3 4 1 9– 4 +5 13
8. FC Ajka 8 4 4 18–14 +4 12
9. Budaörs 8 4 4 14–12 +2 12
10. Soroksár SC 8 3 2 3 9–10 –1 11
11. Dorogi FC 7 3 2 2 7– 9 –2 11
12. BFC Siófok 8 3 1 4 13–17 –4 10
13. Vasas FC 8 2 4 2 13–12 +1 10
14. ETO FC Győr 8 2 3 3 13–11 +2 9
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 8 2 2 4 7–12 –5 8
16. Kaposvári Rákóczi FC 8 1 5 2 10–10 0 8
17. Szentlőrinc 8 2 1 5 8–16 –8 7
18. Debreceni EAC 8 2 6 7–15 –8 6
19. Kazincbarcika SC 8 1 3 4 6–13 –7 6
20. FC Csákvár 7 3 4 7–17 –10 3
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11
Ezek is érdekelhetik