MTK: „intenzív beszélgetés” zajlik Dzsudzsákkal – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.08.18. 20:55
null
Dzsudzsák Balázs ügynöke az MTK-val tárgyal? (Fotó: Török Attila)
Az atv.hu információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest „intenzív beszélgetéseket” folytat a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, Dzsudzsák Balázzsal.

 

Mint ismert, a 33 esztendős támadó hetek óta a kék-fehérekkel készül, ennek kapcsán viszont Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója már akkor leszögezte, hogy Dzsudzsák Balázs nem lesz a csapat játékosa.

„Balázzsal régóta jó kapcsolatban vagyunk, így amikor megkeresett azzal, hogy szeretne nálunk edzeni, és formában tartani magát, természetesen örömmel fogadtuk. A találgatásokat megelőzve szeretném elmondani, hogy Balázs nem lesz az MTK játékosa.”

Az atv.hu friss információi ellentmondanak Polyák szavainak: a portál egy, a „klub életét jól ismerő” forrásból úgy értesült, hogy „intenzív beszélgetés zajlik a sportigazgató, valamint Dzsudzsák és a futballista ügynöke között”.

A neve elhallgatását kérő klubvezető ennek kapcsán hozzátette, „bizonyos értelemben túl vagyunk az »ajánlaton«, bizonyos értelemben előtte”.

Korábban felröppent olyan pletyka is, miszerint Dzsudzsák a ZTE-ben folytatja a pályafutását, mire Sallói István sportigazgató röviden a következőt mondta a Nemzeti Sportnak: „Óriási megtiszteltetés lenne, örömmel látnánk Zalaegerszegen Dzsudzsák Balázst, de egyelőre nem tárgyaltunk vele.”

Polyák Balázs és a szélső ügynöke, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online megkeresésére cáfolta az ATV értesüléseit.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
13 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik