Labdarúgás: elfogtak három embert, valószínűleg ők verték meg Busai Attilát

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 10:53
null
Busai Attila nem tartja férfias megoldásnak, ha valaki verőemberekkel intézi el a személyes konfliktusait (Fotó: Török Attila)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett és garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást három budapesti férfi ellen – a Blikk információi szerint ők verték meg brutálisan múlt hét szerda éjjel a korábban több élvonalbeli klubnál is futballozó Busai Attilát.

 

A police.hu közleménye:

„A három férfi a gyanú szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy Fővám téri szórakoztatócentrum egyik vendéglátó egységében többször megütött egy férfit. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozás adatai szerint augusztus 5-én délután két férfi szóváltásba keveredett az étterem felszolgálóival, akik felszólították őket, hogy hagyják el a vendéglátóegységet. A férfiak ekkor átmentek egy szomszédos szórakozóhelyre, majd az esti órákban visszatértek az étterembe, ahol ismét összetűzésbe kerültek egy háromfős társasággal. A vita ekkor fajult verekedéssé.

A IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 28 éves K. Albertet, a 29 éves R. Endrét és a 30 éves N. Ádámot súlyos testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.”

Mint ismert, a legutóbb az indiai NEROCA FC-ben légióskodó, itthon az MTK-ban, a Ferencvárosban és a Diósgyőrben is megforduló Busait egy ferencvárosi étteremben verték meg, ezt követően sínt kellett rakni a szájába a sérülések miatt.

A játékos később a noizz.hu-nak beszélt a történtekről.

Legfrissebb hírek

MLSZ: Busai Attilát ismét eltiltották hat évre

Labdarúgó NB II
2023.08.19. 10:35

Játékossors: új eljárás jön a játékvezetőt megütő Busai ügyében

Labdarúgó NB II
2023.08.11. 22:46

Játékossors: Ausztriába igazolt a játékvezetőt megütő, hat évre eltiltott Busai

Minden más foci
2023.07.30. 12:21

NB III: Busai Attilát hat évre eltiltotta az MLSZ

Labdarúgó NB II
2023.04.25. 17:15

NB III: Busai megütötte és lefejelte a játékvezetőt – a BKV Előre is kivizsgálja a történteket

Labdarúgó NB II
2023.04.25. 13:50

NB III: Busai termeli a gólokat; Debreceni hármat vágott

Labdarúgó NB II
2021.09.01. 19:30

NB III: a Kécske és a Kecskemét már abszolút esélyes; beleszólhat-e a feljutás kérdésebe az Óvár?

Labdarúgó NB II
2021.02.27. 15:41

Játékossors: Busai Attila NB III-as csapathoz igazolhat

Labdarúgó NB II
2021.01.21. 11:19
Ezek is érdekelhetik