Játékossors: Busai Attila NB III-as csapathoz igazolhat

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 11:19
null
Busai Attila ismét magyar csapatban játszhat (Fotó: Török Attila)
Lapértesülés szerint a harmadosztályú BKV Előrében folytatja pályafutását Busai Attila, az MTK, az FTC és a DVTK korábbi labdarúgója.

 

A pestifoci.hu információja szerint a 32 éves középpályás a BKV-val készül, s hamarosan a fővárosi klub játékosa lesz.

Mátyás Tibor, a BKV ügyvezetője és a labdarúgó-szakosztály elnöke a Nemzeti Sport Online-nak megerősítette, az Új Hidegkuti Nándor Stadion szomszédságában fekvő klub elindította az adminisztrációs folyamatot Busai átigazolását illetően.

Busai Attila 2020 tavaszán Indiában játszott. Ezt megelőzően a Nyíregyháza Spartacus futballistája volt.

A Ferencvárossal 2016-ban bajnoki címet nyerő játékos legutóbb a 2017–2018-as vadban játszott az NB III-ban – akkor a Diósgyőr tartalékcsapatában két meccsen. Korábban az FTC II és az MTK II színeiben is szerepelt a magyar harmadosztályban.

A BKV a Nyugati csoportban a 17., kiesést jelentő helyen áll 21 fordulót követően.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik