Dzsudzsák a ZTE-ben folytatja?; Varga Roland: Résen kell lennünk!

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 23:22
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Varga Roland, a Ferencváros szélsője ezekben a napokban a zöld-fehérekkel az ausztriai Bad Radkersburgban edzőtáborozik. A válogatott futballista lapunknak elmondta, vasárnap és hétfőn is két tréningjük volt, és semmi jelét sem érezte, hogy már a frissítés szakaszába értek volna. Ausztriában ugyanakkor remek körülmények között edzhetnek, a szálloda mellett van az edzőpálya, csak átsétálnak, nagyjából húsz méter lehet a távolság. A támadó beszélt arról is, hogy a bokája teljesen rendben van, néha még apró fájdalmat érez, de ez a munkában nem akadályozza.
Varga Roland, a Ferencváros szélsője ezekben a napokban a zöld-fehérekkel az ausztriai Bad Radkersburgban edzőtáborozik.
A válogatott futballista lapunknak elmondta, vasárnap és hétfőn is két tréningjük volt, és semmi jelét sem érezte, hogy már a frissítés szakaszába értek volna. Ausztriában ugyanakkor remek körülmények között edzhetnek, a szálloda mellett van az edzőpálya, csak átsétálnak, nagyjából húsz méter lehet a távolság. A támadó beszélt arról is, hogy a bokája teljesen rendben van, néha még apró fájdalmat érez, de ez a munkában nem akadályozza.

Alig több mint egy hónappal ezelőtt még azt tartotta a legvalószínűbbnek, hogy Lengyel- vagy Törökországba szerződik, végül azonban a francia élvonalba írt alá Raksányi Krisztina. Azonban a válogatott csapatkapitány ügynöke másfél hete jelezte, lenne lehetősége a Tarbes-hoz igazolni, mert későn érkezik a WNBA-ből Jazmine Jones, és Raksányi helyettesíthetné. A francia klub ismert a magyar szurkolók előtt is, hiszen korábban itt légióskodott Balogh Judit és Németh Dóra is; utóbbi ott volt Raksányi fogadásán.

Jó néhány tehetséges magyar tinédzser szerződött az elmúlt években nyugati futballklubokhoz, de azóta sokan közülük haza is tértek. A kérdés adva van: vajon miért érkeznek vissza sorban, és egyáltalán: akkora gond-e, hogy hazajönnek? Erről beszélt Junior mellékletünkben Esterházy Mátyás, az EM Sports Consulting ügynökség tulajdonosa. Szoboszlai Dominik ügynöke szerint teljesen egyénfüggő, miként alakul egy-egy labdarúgó karrierje, nincs recept, megoldás bizonyos problémákra. Akik hazajönnek, azokból nyilván hiányzik valami a tartós külföldi karrierhez, de itthon legalább megkapják a szükséges játékperceket.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
13 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik