Az újpesti kapitány érzi a felelősséget; verset ihletett a Fradi túrája

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 23:04
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

A Diósgyőr elleni (1–1) felkészülési mérkőzésen már a dupla címerrel ellátott szerelésben lépett pályára az Újpest. A lila-fehérek csapatkapitánya az előttünk álló bajnokságban is az a Simon Krisztián lesz, aki már a legutóbbi idényben is viselte a csapatkapitányi karszalagot. A szélső lapunknak elmondta, tisztában van a feladattal járó felelősségével, és próbál úgy játszani, hogy rászolgáljon a bizalomra. Ugyanakkor attól sem riad vissza, hogy csapatkapitányként, ha kell, felemelje a hangját az öltözőben. Szóba került a legutóbbi idény is, amikor az Újpest sokáig menekült a kiesés elől, de végül hatodik helyen zárt.

Haraszti Zsolt, az immár 15. élvonalbeli idényére készülő Paksi FC 56 esztendős ügyvezetője nagyon örült a csapat bennmaradásának, de a legutóbbi bajnokság debreceni záró mérkőzését követően, a hazaúton már arról beszélt kollégáival, miként nézzen ki a felkészülés, kikkel erősítsenek. A sportvezető lapunknak elismerte: folyton azon töpreng, mi szükséges ahhoz, hogy még egyszer ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint az előző idényben. Szóba került az is, mekkora utat tett meg a csapat azóta, hogy két évtizede az akkor még az NB III-ban szereplő klub vezetője lett.

• Ha a magyar irodalom ismert futballverseiből ilyen-olyan apropóból összeállítás készül, szinte elmaradhatatlan darabja a válogatásnak a Máramaros vármegyei Huszton 1884-ben született Szép Ernő A football című költeménye. Az írás A régi kedvünk  című 1919-es kötetben jelent meg, de mint az a Népsport mellékletünkben olvasható cikkből kiderül, valójában a Ferencváros 1911–1912-es téli európai túrája ihlette. Szép Ernő nemcsak írt a fociról, a visszaemlékezések szerint fiatalon ki is próbálta a játékot – még ha alkata nem is éppen testedzésre predesztinálta.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
14 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik