Puskás Akadémia: román válogatott támadó érkezhet – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 19:34
null
Alexandru Baluta (sárgában) lehet a Puskás Akadémia következő igazolása (Fotó: AFP)
A romániai Digi Sport értesülései szerint a Puskás Akadémia az egyik kérője a Slavia Praha román támadójának, Alexandru Balutának.

 

A Digi Sport úgy tudja, a két klub már megegyezett, viszont magával a játékossal még nem állapodtak meg a felcsútiak. A 26 éves jobbszélső – aki támadó középpályásként és csatárként is bevethető – a jövő évi Európa-bajnokság miatt mindenféleképpen olyan csapathoz szeretne szerződni, amelynél rendszeres játéklehetőséghez juthat. A Puskás Akadémia legnagyobb ellenfele a lengyel Legia Warszawa lehet a futballista aláírásáért zajló harcban, a varsóiak magasabb fizetést kínálnak a játékosnak, a Slavia Prahával azonban még nem sikerült dűlőre jutniuk.

Baluta az előző idényt a Slovan Liberecnél töltötte, 25 tétmérkőzésen öt gólt és hat gólpasszt jegyzett. A transfermarkt.de által kétmillió euróra taksált támadó a román válogatottban négyszer szerepelt eddig, és egy gólt szerzett.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Puskás Akadémiát, amely egyelőre nem reagált.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Joao Nunes (portugál, Panathinaikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia, ?), Kiss Tamás (Diósgyőr), Madarász Márk (Csákvár, ?), Skribek Alen (Budafoki MTE, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Alexandru Baluta (román, Slavia Praha – Csehország) Távozók: Hegedűs János (Diósgyőr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország)
A nyáron távozik, de már bejelentették:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
14 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik