Paks: Böde Dániel az új idényre teljesen felépül

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 12:21
null
Böde Dániel az új idényre felépül (Fotó: Szabó Miklós)
Pakson bíznak benne, hogy Böde Dániel teljesen felépül bokaszalag-sérüléséből az NB I augusztusi rajtjáig.

Böde június közepén sérült meg, a jobb lábfejmozgató szalagja miatt nem játszhatott a Kaposvár és a Puskás Akadémia ellen, majd a hajrában a Diósgyőr ellen tíz, a Debrecen ellen harminc percet vállalt.

„Folyamatosan javulófélben vagyok. Például már az utolsó két meccs között is éreztem különbséget. A DVTK ellen még fájt, de a DVSC ellen már sokkal jobb volt, persze akkor sem volt teljesen tünetmentes, viszont már közel volt a jó állapothoz. Most úgy látom, a rajtra nem lesz gond” – idézi a klub honlapja Böde Dánielt.

A januárban térdsérülést szenvedőPapp Kristóf lábát újra meg kellett műteni, így további hónapokat vesz igénybe a felépülése, október előtt aligha léphet pályára.

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Pofára eső zsíros kenyér kontra elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.04. 08:01

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 08:49

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Megszületett Böde-Bíró Blanka és Böde Dániel gyermeke

Kézilabda
2025.07.23. 12:48

A pofára eső norvég és a jugoszlávok elleni félidei értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.18. 09:31
Ezek is érdekelhetik