Paks: két játékos érkezett a Kaposvártól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 18:38
null
Ádám Martin Pakson folytatja (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a hivatalos honlapján jelentette be, hogy két, legutóbb a Kaposvári Rákócziban szereplő játékost, Ádám Martint és Nagy Richárdot is szerződtette.

A Szegeden nevelkedő, később a Vasast erősítő Ádám Martin 2019 januárjában csatlakozott a Kaposvárhoz. A 25 éves, korábbi U21-es válogatott csatár a 2019–2020-as idényben 30 bajnokin lépett pályára, és 5 góljával az élvonaltól búcsúzó Rákóczi házi gólkirálya lett. A Paks azt nem hozta nyilvánosságra, hogy Ádám hány évre szóló szerződést írt alá.

„Nem tagadom, izgatottan és egy kis drukkal magamban érkeztem, hiszen tudom, milyen klubhoz igazoltam, ahol immáron tizenöt éve csak magyarok játszanak az első osztályban. A klubvezetők által felvázolt jövőkép nagyon tetszett, tehát egyértelműen a Paks mellett döntöttem” – idézi Ádám Martint a paksifc.hu.

„Mindenképpen szerettünk volna a csatárposztra is igazolni, Martin pedig az elmúlt egy évben a Kaposvár legjobb játékosa volt. Sok sikert kívánunk neki Pakson” – mondta Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője.

Nem sokkal később még egy játékos szerződtetését jelentette be a Paks: a legutóbb szintén a Kaposvárt erősítő Nagy Richárd hároméves szerződést írt alá a klubbal.

„Óriási dolognak tartom, hogy Kaposvárról egy ilyen neves NB I-es klubhoz tudtam igazolni. Már február óta tartottuk a kapcsolatot, és mindenki közül a paksi vezetésen éreztem a legjobban, szeretnék, ha itt folytatnám a pályafutásomat. Az aláírások után nagyszerűen és örömtelien érzem magam” – mondta a 26 éves középpályás.

Nagy a 2019–2020-as idényben 29 bajnokin három gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK), Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Lorentz Márton (Siófok)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Egerszegi Tamás(Diósgyőr, ?),Kővári Róbert(Siófok),Molnár Dominik(Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:Bor Dávid(Csíkszereda – Románia),Kesztyűs Barna(Bp. Honvéd – kölcsön után végleg),Simon Márk(szabadon igazolható – legutóbb Tiszakécske kölcsönben)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők:
Távozók: Ádám Martin (Paks), Bévárdi Zsombor (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Farkas Aurél (Nyíregyháza Spartacus), Fodor Marcell (visszavonult), Hegedűs Dávid (Eger), Nagy Richárd (Paks), Pintér Ádám (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Dinko Trebotic (horvát, Dinamo Minszk – Fehéroroszország)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
11 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
18 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik