NB I: az újonc Budafok kölcsönadta fiatal támadóját

Vágólapra másolva!
2020.07.08. 08:53
null
Farkas Bálint (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budafok 18 éves saját nevelésű támadója, Farkas Bálint a következő idényt kölcsönben az NB III-as Érdben tölti – tudtuk meg a labdarúgó NB I újoncának hivatalos honlapjáról.

„Nehéz döntést kellett meghoznom, de a vezetőkhöz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy a fejlődésem szempontjából ez a legjobb lépés” – idézi a budafokimte.hu Farkas Bálintot, aki tavaly nyáron írta alá első profi szerződését, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben és egy gólt szerzett.

A jövőre érettségiző labdarúgó az elmúlt napokban már Érden edzett, és a Cegléd elleni felkészülési mérkőzésen is játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár – szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (Budaörs), Oláh Bálint (Mezőkövesd – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs
Kölcsönbe távozók: Farkas Bálint (Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (DVTK – onnan FC Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03
Ezek is érdekelhetik