Kisvárda: a DAC-tól öt meccs után távozó edző érkezhet

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.07.07. 08:26
null
Hélder Cristóvao januárban lett a DAC vezetőedzője, de öt meccs után, a koronavírus miatti leállást követően elköszöntek tőle (Fotó: dac1904.sk)
Mégsem a legutóbb Szegeden dolgozó Joao Janeiro, hanem a szintén portugál Hélder Cristóvao lehet a Kisvárda NB I-es labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

 

Továbbra sem dőlt el, hogy ki veszi át a Kisvárda Master Good irányítását, miután a csapattal a bennmaradást kiharcoló Bódog Tamás aláírt a Budapest Honvédhoz. A megüresedett kispadra sokáig a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémiától májusban távozó Joao Janeiro tűnt a legesélyesebbnek, ugyanakkor egyre kevesebb a sansz arra, hogy a felek egyezségre jutnak.

A klubnál külföldi szakembert alkalmaznának, és maradnának a portugál vonalnál – információink szerint az új jelölt Hélder Cristóvao.

A 49 éves portugál szakvezető játékosként megjárta a Benficát, a Deportivo La Corunát, a Newcastle-t, a PSG-t, és 35 mérkőzésen pályára lépett hazája válogatottjában. Edzőként öt évet a Benfica B-együttesénél dolgozott, majd szaúd-arábiai kitérőjét követően januárban Dunaszerdahelyen írt alá, s a DAC-ot öt tétmérkőzésen (a mérlege egy győzelem, három döntetlen, egy vereség) irányította, de május végén a klub nem hosszabbított vele.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, DVTK)
Távozók: Thodorisz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, DVTK – szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román – szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

Magyar gólpasszok után népünnepély Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.05.24. 13:46

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

A DAC az európai kupaszereplésért meccsel

Minden más foci
2025.05.23. 08:13
Ezek is érdekelhetik