Honvéd: Szerintem a lehető legjobb irányba indultunk el – Zsótér

– Állítólag jó a rúgótechnikája.
– Akik ezt híresztelik, talán nem tévednek nagyot – felelte mosolyogva a hétfői ebédet követő presszó­kávé mellett a győri ETO Parkban edzőtáborozó Budapest Honvéd Újpestről érkező 24 éves középpályása, Zsótér Donát, aki a Tisza Volán után tizennégy esztendős korától magyar futball­iskolában, a Puskás Akadémián pallérozódott.

– Akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a házi footgolf-viadal nem az ön sikerét hozta?!
– Nem álltam rajthoz... Batik Bencével és Gazdag Dániellel a pályafelügyelő szerepét töltöttük be, a golfautóval mentünk jobbra-balra, mindent mi koordináltunk. Nem is volt baj a szervezéssel... Komolyra fordítva: az elmúlt héten kemény edzéseken vettünk részt, volt két felkészülési meccsünk, és ugyan imádok játszani, úgy gondoltam, ez egyszer jobb, ha pihenek.

– Két hete, a Honvéd idénynyitó sajtótájékoztatóján megnevettette Bódog Tamást, mondván, alig várta, hogy együtt dolgozhasson vele. Az említett kemény edzések tükrében változott a véleménye?
– Dehogy! Tény, hogy alaposan megszenvedünk, ugyanakkor élmény együtt dolgozni Tamással. Hozzáteszem, nem csak vele: a két klub­legendával, Pisont Istvánnal és Dajka Lászlóval az élen a stáb tele van olyan szakemberrel, akitől lehet tanulni. A hangulat nem is lehetne jobb, amikor úgy érezzük, hogy már nem bírunk egy lépést sem megtenni, egymást húzzuk előre.

– Tehát azt kapta, amit várt?
– Többet. A körülmények kiválóak, a klubra jellemző gondolkodásmód példaértékű. S mondok még valamit, ami nekem fontos: az a jóság, amivel fogadtak, lenyűgözött. A megbecsülés a legfontosabb. Az motivál mindenkit, hogy a Honvédnak jó legyen. Futballozzon bármilyen szinten az ember, azt kell éreznie, hogy a csapat van előtérben. Sajnos, nem mindenhol van így... S hogy miért létfontosságú, hogy a játékos jól érezze magát? Mert akkor lehet követelni tőle. A vezetők megfelelő körülményeket biztosítanak nekünk? Igen! Csak a futballra kell figyelnünk? Igen! Joggal várják el, hogy eredményesek legyünk? Igen! Bízom abban, hogy nem is lesz gond.

– Csupán bízik benne?
– A felkészülés két hete tart, az első tétmeccsig csaknem három hét van vissza, vagyis korai még ecsetelni, mire futhatja tőlünk az előttünk álló idényben. S hogy ne kerüljem ki a választ: igenis nagy reményeket fűzök a szereplésünkhöz. Már most jól nézünk ki, minden posztra van legalább két azonos tudású játékos, a Bódog Tamás képviselte felfogást boldogan vesszük át. Ha tehetik, kispesti kötődésű labdarúgókat szerződtetnek a vezetők, ez éppúgy szimpatikus nekem, mint az, hogy eddig csak magyar játékosokkal bővült a keret. Szerintem a lehető legjobb irányba indultunk el. Mindez azt mondatja velem: ez a mi évünk lehet!

– A hírek szerint volt más ajánlata is, miért a Honvédéra bólintott rá?
– Mert itt akartam játszani. S azért, mert sokat kaptam az első kispesti korszakomban. Az egy dolog, hogy bajnok lettem, az meg egy másik, hogy a Honvédnál futballistának érezhettem magam. Az is tetszett, hogy amikor a klub sportigazgatója, Urbányi István megkeresett, nem az volt a célja, hogy azonnal meggyőzzön. Hosszasan beszélgettünk, ő is vázolta, mit szeretne, én is. A részletekben nem merülnék el, mert mégiscsak egy négyszemközti beszélgetés során hangzottak el, de annyit elárulhatok, az első pillanattól fogva az volt bennem, hogy ha egy mód van rá, visszatérek Kispestre. Céltudatos klubba igazoltam, amelyben ambiciózus társak és edzők vesznek körül, nem csoda, hogy nagyra törő terveink vannak. Már csak fel kell mennünk a pályára, hogy megpróbáljunk annyi mérkőzést megnyerni, amennyit csak lehet.

– Ilyen egyszerű?
– Bárcsak ilyen egyszerű lenne! De ha nem hiszünk abban, hogy jók leszünk, mi értelme van mindezt erőltetni?!

– Az elmúlt három évben sok minden változott Kispesten?
– Szinte minden. Kezdve azzal, hogy játékosok mentek, játékosok jöttek – és játékosok visszajöttek... Az edzői stáb is kicserélődött, a körülményekről meg már esett szó. Ami viszont nem változott, az a családias légkör. Úgy fogadtak a társak, és én úgy éreztem magam, amikor először beléptem az öltözőbe, mintha csak tegnap mentem volna el.

– A pólóján virító tizenegyes arra utal, hogy a mezét ez a szám díszíti majd?
– Igen. Amikor bajnokok lettünk, a huszonhármast viseltem, ám az Banó-Szabó Bencéé lett. A minap megkérdeztem, mennyire kötődik hozzá, azt felelte, hogy nem áll szándékában megválni tőle, mert hosszú távra tervez Kispesten. Ezt ugyanúgy respektálom, mint azt, hogy a Honvédnál nem adják ki a tízes dresszt, Puskás Ferenc tiszteletére visszavonultatták. Mivel gyerekkorom óta a tízes bűvöletében élek, egy próbát tettem, hátha, de nem... Maradt a tizenegyes, ami az utánpótlás-válogatottban volt a mezszámom – hiszem, hogy szerencsét hoz. Azért, ha megint aranyérmesek lennénk, futnék még egy kört a tízes ügyében. Tudom jól, Öcsi bácsi teljesen más szint, nem csupán a Honvéd, hanem a magyar, sőt a világfutball legendája, így érthető, ha a mezszáma szent. De ha álmodozik az ember, az csak nem baj.