Felkészülés: földrengésre kelt, majd 5–1-re nyert a Budafok

B. O. L.B. O. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 20:32
null
Csizmadia Csaba hivatalosan is vezetőedzőként irányíthatja a budafoki csapatot (Fotó: Dömötör Csaba)
A Budafok 5–1-re győzött a szlovén második ligás NK Roltek Dob ellen a két labdarúgócsapat péntek esti szlovéniai felkészülési mérkőzésén.

A Budafok a tavalyi évhez hasonlóan idén is a szlovéniai Kranjska Gorában tölti külföldi edzőtáborát, ezúttal július 15. és 29. között. A feljutó festői környezetben, kifogástalan állapotú pályákon készülhet, és – a járványügyi helyzet ellenére – az előkészületi mérkőzéseinek menetrendje is körvonalazódik (július 21-én MTK, 23-án a Triglav vagy a Domzale, 25-én a Radomlje, míg 27-én a Koper ellen játszik).

A péntek hajnal azonban nem várt eseményt hozott.

„Azért tértünk vissza, hogy ismét nyugodt körülmények között készüljünk, ehhez képest a Richter-skála szerinti négyes erősségű földrengésre ébredtünk, amelynek tizennyolc kilométerre volt az epicentruma. Az adrenalin-szintünket a természet koordinálja, ettől függetlenül minden tökéletes – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csizmadia Csaba, aki az NB I következő idényében vezetőedzőként irányíthatja a BMTE-t, miután az MLSZ megelőlegezte számára a pro licences képesítést. – Szerencsére mindenki egészséges, huszonhárom játékossal utazhattunk ki. A csapat keményen dolgozik, és az edzőmeccseket is sikerült lekötnünk. Pénteken a szlovén másodosztályú Roltek Dob ellen léptünk pályára, ami remek erőpróba volt. Erőnlétileg meglehetősen kemény ellenféllel találkoztunk, fizikai terhelés szempontjából is hasznos kilencven percen vannak túl a játékosaim.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK ROLTEK DOB (szlovén II.)–BUDAFOKI MTE 1–5 (1–1)
Kranjska Gora
BUDAFOK:
Póser (Bese B.) – Iharos (Fekete M.), Romic (Vaszicsku), Oláh B. (Margitics), Medgyes (Kirják) – Micsinai (Filkor), Soltész I. (Szebeni) – Skribek (Ihrig-Farkas), Kulcsár K. (Lőrinczy), Szabó M. (Takács R.) – Kovács D. (Zsóri)
A BMTE gólszerzői: Skribek (2), Zsóri, Ihrig-Farkas, Takács R.

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Megszerezte idei első góljait a Vasas, legyőzte a két piros lapot begyűjtő Budafokot

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 16:49

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

A Kisvárda kétgólos hátrányból fordított Budafokon a második félidőben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 13:50

Nyert és élre ugrott a Barcika, csak ikszelt a Misleny Békéscsabán, otthon kapott ki a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.09. 19:00

Az őszi arcát mutatta a Honvéd, kikapott a Budafoktól Feczkó Tamás debütálásán

Labdarúgó NB II
2025.02.09. 16:50
Ezek is érdekelhetik