Edzősors: Nebojsa Vignjevics élete az Újpest után

A Parlament egy ugrás, a Duna-parti játszótéren gyerekek szaladgálnak. A hétköznap délelőtti belváros nyugodt arcát mutatja, a Kossuth téri szobor előtt néhány rendőr posztol, a villamossínek túloldalán lévő kávézóban mindössze két-három asztalnál ülnek. Az Élysée bisztró kiülős teraszán lágy francia zene szól. Amint Nebojsa Vignjevics megérkezik, a pincér kérdezés nélkül hozza a kapucsínó és hideg mentes ásványvíz kombinációt. No meg az elengedhetetlen hamutálat…

A lila-fehérek élén csaknem hét évet eltöltő vezetőedző májusban állt fel a kispadról, kíváncsiak voltunk rá, milyen az élet az újpesti időszak után.

„Maradunk Budapesten – vágta rá Nebojsa Vignjevics. – A feleségem olyannyira megszerette a magyar fővárost, hogy az elmúlt hetekben úgy döntöttünk, bárhova is sodor engem az élet, ők Budapesten maradnak. A kisebbik lányom szeptemberben itt kezdi az iskolát, egyre inkább úgy tűnik, új otthonra találtunk. Odahaza Belgrádban a belváros nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlít, itt viszont minden csendes, nyugodt, zsúfolt utcák helyett nagy terek vannak.”

Az 52 éves tréner kiegyensúlyozottnak tűnik, többször is mosolyogva idézi fel a múltat, ami pedig a jövőt illeti, egyáltalán nincs kétségbeesve. Székében hátradőlve meséli, hogy korábban játékosokat ajánlgató menedzserek „bombázták”, amióta meg elment Újpestről, a két kezén nem tudná összeszámolni, hány ügynök kereste meg.

„Ketten konkrét csapatot is hoztak már, az Arab Emírségekbe kellett volna mennem. Egy-két órát gondolkodtam, mi legyen, ám miután nem topcsapatokról volt szó, úgy döntöttem, egyelőre várok, nem fogadom el az ajánlatot, még úgy sem, hogy anyagilag rendkívül kedvezők voltak. Fiatalnak érzem még magam ahhoz, hogy a karrier helyett a pénzt válasszam. Sokan azt gondolják, mindenképpen Magyarországon szeretnék dolgozni – ha a feleségemen múlna, maradnék is –, de belül érzem, váltanom kell, örömmel kipróbálnám magam más ligában.”

Az újpestiektől talán sohasem szakad el végleg. Roderick Duchatelet tulajdonossal a mai napig barátok, két-három naponta beszélnek telefonon, és a bajnoki hajrára érkező új vezetőedzőt, Predrag Rogant is az ő ajánlására nevezték ki. A Szusza Ferenc Stadionba szándékosan nem ment ki az elmúlt idény utolsó néhány mérkőzésére, egyedül a Ferencváros elleni idegenbeli (1–0-ra elveszített) derbit nézte meg a helyszínen. De vajon lesz-e névre szóló széke a Megyeri úton?

„Egy-két barátom viccesen ugyanezt kérdezte. Nem tudom, nem rajtam múlik – mondta mosolyogva. – A távozásom utáni bajnoki mérkőzéseket a televízió előtt izgultam végig, túl korainak éreztem kimenni a stadionba. Néhányan biztosan beszóltak volna… A következő idényben azonban biztosan ott leszek néhányszor a lelátón. Már ha akkor nem dolgozom valahol máshol.”

A szerb edző 2013 októberében érkezett a Megyeri útra, a csapattal bajnoki bronzot, két Magyar Kupát nyert – ma már csak a szépre és a jóra emlékszik. Utólag elárulta, amikor megérkezett Újpestre, azonnal felmérte a terepet, és racionálisan gondolkodott: úgy tűnt, a klub költségvetésével nemigen vehetik célba a bajnoki aranyat, így az első naptól kezdve a kupasorozatra összpontosított.

„Végignéztem a klub történetének eredményeit, láttam, hogy mennyi bajnoki címet nyert, ám Magyar Kupát annál kevesebbet. Bő száz év alatt mindössze nyolcat (a Magyar Kupa 1909-es alapítása és Vignjevics 2013-as érkezése közötti időszakban – a szerk.). Ehhez én kettőt tettem hozzá, a korábbi termés egynegyedét, ha így vesszük, eredményes időszakot tudhatok magam mögött. A bajnoki bronzérem pedig a maximum volt, amit ki lehetett hozni a csapatból. A ferencvárosiak és a fehérváriak jóval előrébb járnak.”

Érdekesség, a ferencvárosi szurkolók a mai napig megállítják az utcán, autogramot kérnek tőle, közös fotót készítenek. Nebojsa Vignjevics szerint ez talán annak köszönhető, hogy a legfőbb riválissal mindig kölcsönös tisztelet jellemezte őket, Hajnal Tamással órákat tud a futballról beszélgetni, annak idején Thomas Doll-lal kifejezetten jó kapcsolatban volt, Gera Zoltán eredményeit pedig nagyon sokra tartja.

Ehhez képest hallani lehetett, hogy a Megyeri úti öltözőben több játékossal meggyűlt a baja, összerúgta a port velük, konfliktusba keveredtek. Az első számú „célpont” Zsótér Donát volt, aki bár a keret egyik legjobb futballistája volt, többször is a kispadon találta magát.

„Ugyan már! Komolyan gondolja bárki is, hogy utálom azt a játékost, aki életem egyik legfontosabb meccsén, a Puskás Akadémia elleni kupadöntőben akkora gólt rúgott, hogy a kispad előtt állva alig hittem el?! Donát nem könnyű eset, ahogyan én sem, de mindig is azon voltam, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle. Ezért maceráltam, ezért ütöttem-vágtam. Amikor hozzánk került, láttam, hogy több van benne, a képességei alapján játszhatna külföldön is. Megpróbáltam ezt kihozni belőle. Nem sikerült. Az kevés, ha csak én akarom…”

Akárcsak Nebojsa Vignjevics, Zsótér Donát is elhagyta a IV. kerületet, ő Kispestre igazolt, a lila-fehérek öltözőjéből egyébként is több alapember távozott – a tréner szerint a vérfrissítést már jóval korábban végre kellett volna hajtani. Szíve szerint ő is hamarabb felállt volna a kispadról, de a tulajdonos valahogy mindig meggyőzte a maradásról.