ZTE: Novothny is kiszemelt és Fehérvárról is igazolhatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 13:36
null
Novothny Soma (jobbra) kedden még pályára lépett a ZTE ellen, de könnyen előfordulhat, hogy az új idényt már Zalaegerszegen kezdi (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a ZTE labdarúgócsapata, amely már korábban biztosította NB I-es tagságát a következő idényre, a napokban megkezdte a tárgyalásokat a kulcsemberek megtartásáról, illetve további erősítésekről.

 

A ZTE már a múlt héten biztosította bennmaradását az NB I-ben, így ezen a héten már az új idény csapatát tervezheti Sallói István sportigazgató.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a ZTE tárgyalásokat kezdeményezett az Újpest lejáró szerződésű csatára, Novothny Soma szerződtetése ügyében, és a zalaiak a Mol Fehérvárnak is jelezték, hogy végleg szerződtetnék a balhátvéd Tamás Krisztiánt, aki ebben az idényben kölcsönben szerepelt Zalaegerszegen. Más kérdés, hogy Tamás iránt a Bp. Honvéd és a Vasas is érdeklődik, és feltételezhetően a fél idény alatt az Újpestben (16 bajnokin) öt gól szerző Novothnynak sem a ZTE az egyetlen kérője.

Az ugyanakkor már eldőlt, hogy a zalaiak másik, Fehérvárról kölcsönkapott védője, az eddig 26 bajnokin lehetőséget kapó, ezeken egy gólt és két gólpasszt jegyző Bolla Bendegúz távozik, vele számolnak a piros-kékek, vissza kell térnie a Mol Fehérvárhoz.

Kérdéses, hogyan alakul a jövője a góllövőlistát 13 találattal vezető Radó Andrásnak, akit megtartana a ZTE, de lejár a szerződése. Mint korábban már jeleztük, Radót hívja többek között az NB II-es Vasas is, de külföldről is érdeklődnek iránta.

Kerestük a hírekkel kapcsolatban Sallói István sportigazgatót, aki azonban átigazolási ügyekben egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Sebestyén Lóránt (Hévíz, ?), Szökrönyös Dániel (Hévíz, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novothny Soma
(Újpest), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár – kölcsön után végleg?), Zimonyi Dávid (Lipót)
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros, ?), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd, ?), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus, ?), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia, ?), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, ?)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Radó András (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik