Videó: amikor először és utoljára elsült Telek András lába

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 07:53
Videós visszatekintő sorozatunkban most egy kuriózumra hívjuk fel a figyelmet: 1992. augusztus 22-én egyszeri esemény történt a labdarúgó NB I-ben. Telek András gólt lőtt! A négyszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes, 24-szeres válogatott középhátvéd karrierjének egyetlen élvonalbeli találata volt ez.

228 NB I-es mérkőzés, egyetlen gól: ez Telek András mutatója. A népszerű „Manci” kulcsembere volt a kilencvenes évek elején-közepén három bajnoki címet és négy Magyar Kupát nyerő Ferencvárosnak (később a ZTE-vel is bajnoki aranyérmet szerzett), elegáns játékáért, szereléseiért rajongtak a szurkolók. Csak éppen – a kapura nem volt veszélyes, persze nem is elsősorban ez volt a feladata…

Az igen „konzervatív” söprögetőt játszó Telek ritkán került lövőhelyzetbe. A Békéscsaba ellen 0–0-nál, a 64. percben igen, el is vállalta ballal a lövést – irgalmatlan nagy gólt ünnepelhetett az Üllői úti nézősereg. A Ferencváros 2–1-re győzött, Telek soha többé nem szerzett gólt az NB I-ben, kupamérkőzéseken viszont még betalált néhányszor.

A „kétszázhuszonnyolcasok klubja” – azaz azoké, akiknek 228 magyar élvonalbeli mérkőzés jutott – nem a gólvadászoké. Az edzőlegenda Baróti Lajos 228 találkozón 9 gólt szerzett, Telek András egyet, az egykori komlói és kispesti hátvéd, Kelemen József, valamint a ZTE-ben és a Rába ETO-ban szereplő Pecsics Tibor egyet sem. Sárközi István „kilóg a sorból”, az Eger, az MTK és a Székesfehérvári MÁV Előre szélsője 32-szer talált be. A nela.hu statisztikája alapján a legtöbb NB I-es mérkőzést játszó egygólos mezőnyjátékos a tatabányai Lakatos Károly, aki 1975 és 1990 között 407 élvonalbeli találkozón lépett pályára.

Telek András nagy győzelmeket gyakran ünnepelhetett a Ferencvárossal, saját gólt ritkán
Telek András nagy győzelmeket gyakran ünnepelhetett a Ferencvárossal, saját gólt ritkán
Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
23 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32
Ezek is érdekelhetik