DVSC: Kondás Elemér a csapat új vezetőedzője – hivatalos

„Távozik a DVSC vezetőedzői posztjáról a télen kinevezett Vitelki Zoltán, akinek munkáját Kondás Elemér veszi át” – erősíti meg vasárnapi hírében szombati értesülésünket a debreceni klub hivatalos honlapja.
SZAVAZÁS
Ön szerint bent marad a DVSC Kondás Elemér irányításával?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
„Klubunk egykori sikeredzője nem ismeretlen a Loki-szurkolók számára, hisz 2011 és 2016 között már ült a Loki kispadján – folytatódik a dvsc.hu-n megjelent közlemény. – Ez idő alatt két bajnoki címet (az elsőt ráadásul veretlenül), egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert a DVSC-vel. A szakmai stábban klubunk legendája, az A-licenccel rendelkező Dombi Tibor is helyet kap, aki pályafutása során 437 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Lokiban. Rajtuk kívül Igor Bogdanovics másodedző, Száraz Ádám erőnléti edző, Erdélyi Miklós kapusedző és Cserháti Levente videoelemző dolgozik tovább a csapattal.”
A pénteken az azóta már biztos kiesőnek számító Kaposvárral ikszelő DVSC-nek Kondás már a harmadik vezetőedzője lesz ebben az idényben, ugyanis az évadot még Herczeg Andrással kezdte az együttes, az ő távozása után érkezett a télen Vitelki Zoltán. Kondás Elemérnek pedig a Loki már a harmadik csapata lesz ebben az idényben, mert az NB III-as DEAC kispadján kezdett, majd az NB II-es ETO FC Győrnél dolgozott (nyárig még élt volna a szerződése, de a klub vezetői már jelezték, hogy nem vele képzelik el a folytatást), az idény végére pedig eljutott az élvonalba…
A DVSC hat fordulóval az idény vége előtt egyetlen hellyel, több győzelmének köszönhetően előzi meg a 11., már kieső helyen lévő Zalaegerszeget, de ha a ZTE ma pontot szerez a Puskás Akadémia ellen, akkor a DVSC kerül a kieső helyre. Kondás Elemér kedden a napokban szintén edzőt váltó Újpest ellen irányíthatja újra a DVSC-t.
A mostani a 10. edzőváltás az NB I 2019–2020-as idényében, egy héten belül a második.
| 2020. június 7. | DVSC | Vitelki Zoltán helyett Kondás Elemér |
| 2020. június 1. | Újpest | Nebojsa Vignjevics helyett Predrag Rogan |
| 2020. március 19. | Honvéd | Giuseppe Sannino helyett Pisont István |
| 2020. február 10. | ZTE | Dobos Barna helyett Márton Gábor |
| 2020. február 6. | Kisvárda | Dajka László helyett Bódog Tamás |
| 2019. december 27. | DVSC | Herczeg András helyett Vitelki Zoltán |
| 2019. november 25. | Fehérvár | Marko Nikolics helyett Joan Carrillo |
| 2019. november 3. | Paks | Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor |
| 2019. október 16. | Kisvárda | Miriuta László helyett Dajka László |
| 2019. szeptember 4. | DVTK | Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás |
| JÚNIUS 5., PÉNTEK | HELYSZÍN | NÉZŐSZÁM | JÁTÉKVEZETŐ |
| DVSC–Kaposvár 1–1 | Debrecen, Nagyerdei Stadion | 2400 | Farkas Ádám |
| JÚNIUS 6., SZOMBAT | |||
| Mezőkövesd–Paks 0–2 | Mezőkövesd, Városi Stadion | 500 | Solymosi Péter |
| Fehérvár–Kisvárda 2–0 | Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó | 1325 | Andó-Szabó Sándor |
| Újpest–Bp. Honvéd 1–0 | Budapest,Szusza Ferenc Stadion | 1900 | Pillók Ádám |
| JÚNIUS 7., VASÁRNAP | |||
| 18.55: ZTE–Puskás Akadémia | Zalaegerszeg, Városi Stadion | Vad II István | |
| 21.05: FTC–DVTK | Budapest, Groupama Aréna | Karakó Ferenc | |
| Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti. | |||
| TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA | |||
| 1. Ferencvárosi TC | 26 | 18 | 6 | 2 | 48–21 | +27 | 60 |
| 2. Mol Fehérvár FC | 27 | 16 | 6 | 5 | 49–23 | +26 | 54 |
| 3. Mezőkövesd Zsóry FC | 27 | 13 | 6 | 8 | 37–24 | +13 | 45 |
| 4. Diósgyőri VTK | 26 | 12 | 4 | 10 | 36–33 | +3 | 40 |
| 5. Puskás Akadémia FC | 26 | 10 | 10 | 6 | 40–32 | +8 | 40 |
| 6. Budapest Honvéd | 27 | 10 | 7 | 10 | 28–34 | –6 | 37 |
| 7. Kisvárda | 27 | 10 | 4 | 13 | 36–38 | –2 | 34 |
| 8. Újpest FC | 27 | 9 | 5 | 13 | 32–39 | –7 | 32 |
| 9. Paksi FC | 27 | 9 | 5 | 13 | 32–42 | –10 | 32 |
| 10. Debreceni VSC | 27 | 9 | 4 | 14 | 39–50 | –11 | 31 |
| 11. Zalaegerszegi TE FC | 26 | 8 | 7 | 11 | 40–37 | +3 | 31 |
| 12. Kaposvári Rákóczi FC | 27 | 3 | 2 | 22 | 20–64 | –44 | 11 |

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap







