Bukovi örököse döntőzött a Francia Kupában, állítólag Hollywoodba is hívták

A Hajdú-Bihari Naplóban 1985 decemberében megjelent interjúban rögtön előrebocsátotta, hogy a megannyi élmény miatt egyetlen újságcikkben képtelenség keretbe foglalni, átszűrni az életét. Más kérdés, hogy a 110 éve született Móré János sok esetben rosszul is emlékezett a vele történtekre, és mert később az őt említő szerzők többsége erre az írásra alapozott, most megkíséreljük valósághűen feleleveníteni a debreceni futballtörténelem egyik legnagyobb alakjának pályáját.

Az idős Móré a múltban elmerülve elmondta, hogy huszonnégy országban járt, a svéd király arany mandzsettagombokkal ajándékozta meg, a francia köztársasági elnök kezet fogott vele, és hívták színésznek Hollywoodba. Igazán figyelemfelkeltő epizódok, ám a mandzsettagombok vagy az amerikai csábítás sztorijára nem találtunk bizonyítékot, és az emlegetett interjúban a szerző sem kérdezett rá – de sutba dobva a „bulvárkodást” sorakoztassuk is fel indokainkat, hogy szakmai szemüvegen keresztül látva miért is érdekes személyiség a néhai kiváló középfedezet: tagja volt a Magyar Kupát első vidéki csapatként 1930-ban elhódító debreceni Bocskainak; nyert bajnokságot és Magyar Kupát a Ferencvárossal; szerepelt a válogatottban; és ő trenírozta – ha a Kispest (1926) után immár a Soroksárt (1934) is budapesti klubnak tekintjük – a sorban második nem fővárosi kupagyőztest (1941), a Szolnoki MÁV-ot.

Az 1927–28-ban a Bocskait és az amatőr Debreceni VSC-t is edző Frontz Döme figyelt fel Móréra, aki 1929-ben igazolt át a DVSC-től a kék-sárgákhoz, vagyis 19 évesen csöppent bele a profi futballba. Bemutatkozását többször is meglebegtették, ám végül az egész idényben megmaradt tartalék státuszban. Vigaszt az 1930 tavaszán beinduló kupamérkőzések nyújtottak neki, Káldy Zsigmond vezetőedző rendszeresen a kezdő tizenegybe jelölte a sorozatban, amelynek elődöntőjében 2:0-val búcsúztatták a Fradit. Az első dicséretekre mégis várnia kellett.

„A balszárny erejét nagyon csökkentette, hogy Móré személyében szükségember játszott benne, aki a II. félidőben hátra is húzódott negyedik halfnak” – jegyezte meg a Nemzeti Sport. A mondatból az is kiderül, hogy nem a középfedezet posztján kezdett, hanem balösszekötőként, akárcsak a fináléban, amelyet 1930. június 26-án mindössze 1200 néző előtt a Hungária úton rendeztek, és a Bocskai 5:1-re kiütötte a szegedi Bástyát. Móré persze szép lassan beleerősödött a profi futballba, amit Nádas Ödön szövetségi kapitány meghívója igazolt 1933 nyarán. Június derekán hosszabb túrára utazott a válogatott, amely PLASz-csapatként Amszterdamban és Berlinben is pályára lépett, mielőtt július 2-án sor került volna a svédek elleni hivatalos összecsapásra Stockholmban. Nem volt benne köszönet, hiszen 5:2-es vereséggel végződött, Móré közepes teljesítményt nyújtott.

Ám éppen a túra ideje alatt, a zöldasztalnál fordult nagyot a világ a centerhalffal: „Hazafelé jövet Berlinben Sárosi dr., a Ferencváros kiváló középcsatára vásárolt egy Nemzeti Sportot, amelyből ott tudtam meg, hogy az FTC és a Bocskai között megindultak a tárgyalások az átszerződésemről. Budapesten, az állomáson aztán a vezetőim is közölték velem ezt a hírt” – emlékezett 1985-ben. Valóban így történt, de az alku „tárgya” eleinte nem adta beleegyezését. Ezer szállal kötődött a cívisvároshoz, jól érezte magát, egyszóval nem volt ínyére a távozás – ráadásul 300 helyi Bocskai-szimpatizáns írásban szólította fel a debreceni klub vezetőit, hogy tegyenek le a tervükről. Nem értek célt, és végül Móré is élt a jobb egzisztenciával kecsegtető lehetőséggel. Érdekesség, hogy Bukovi Márton örökébe lépett az Üllői úton, aki hétéves zöld-fehér szolgálat után a francia Sete-hez távozott.

A fővárosiak állítólag 8000 pengőt szurkoltak le szerzeményükért, aki sokáig nem váltotta be a reményeket („Akkor órák hosszat csavarogtam Budán a zuhogó esőben. Tele voltam szégyennel, önváddal.”), csak a Kispest 4:0-s legyalulása hozta meg a fordulatot a kilencedik fordulóban, kirángatva Mórét a hullámvölgyből. A gazdasági nehézségek miatt az idénynek csak 15 hivatásos játékossal nekivágó, az októberben lábtörést szenvedő Korányi Lajost több mint fél évre elvesztő Fradi megszerezte a bajnoki címet, ám Móré következő évadbeli teljesítményét az aranyérem sem stabilizálta. A Nemzeti Sport 1935. júliusi számában a következőket nyilatkozta Mailinger Béla ügyvezető elnök: „A 8:0-s mérkőzésig ez a fiú nem mosolygott, folyton mogorva volt. Azóta mintha kicserélték volna. A jó játék hatása ez. Móré kilábalt a lelki válságból.”

A nagy gólarányú, biztos továbbjutást eredményező diadalt a Roma ellen aratta a Ferencváros a Közép-európai Kupa első fordulójának visszavágóján, egy hónappal később pedig Móré nevétől volt hangos a sajtó: „Az ember elkezdte nézni Sárosit meg Sindelart, meg Stroht, figyelte a játékot, szívszorongva leste az akciókat és lassan-lassan, de nagyon biztosan egyszerre csak azon kapta magát, hogy már csak Móré Jánost nézi, aki fokozatosan a mezőny, minden Sindelar és minden Stroh fölé nőtt” – írta róla a Nemzeti Sport, miután az Austria Wien elleni elődöntő első meccsén (4:2) korlátlan úr volt a pályán. A zöld-fehérek a bécsi 3:2-es vereséggel (no meg Móré ismételten kiváló játékával) bejutottak a fináléba, és bár a Sparta Praha ott jobbnak bizonyult, KK-produkciójának hála a centerhalf előtt megnyíltak a külföld kapui. Még egy évet töltött az Üllői úton, majd a francia bajnokságban szereplő Olympique Lillois-hoz szerződött (a klub neve egy fúziót követően, 1944-ben lett csak Lille Olympique SC). Pontosabban az új évad első fordulójában, 1936. augusztus 23-án még pályára lépett az Erzsébet-Soroksár ellen (5:1), aztán tényleg búcsút intett a zöld-fehéreknek, akik gyorsan napirendre tértek távozása felett.

Móré három évig erősítette a lille-i klubot, amely 1939-ban a Francia Kupa fináléjába jutott. Az elődöntőben a bajnokságot később megnyerő Sete-et verte meg 1:0-ra, és a május 14-én 52 431 néző előtt az Yves-du-Manoir Olimpiai Stadionban rendezett döntőben a Racing Club de Paris várt rá – azon a füvön, amelyen 11 hónappal korábban az olasz–magyar világbajnoki aranymeccset (4:2) vívták. A Lillois 3:1-re kikapott, egyetlen gólját a francia együtteshez 1937-ben igazoló Kalocsay Géza szerezte a 19. percben. (Vélhetően ekkor fogtak kezet Alexandre Millerande köztársasági elnökkel.)

A kaland folytatását a világháború akadályozta meg. A francia bajnokság – hadi jellegű idényként – csak decemberben kezdődött el, amit Móré nem várt meg, és hazatért a kálvinista Rómába. Az őszi szezonban a legjobb teljesítményt nyújtotta a középfedezetek között, és bár a Bocskai a tizedik helyen végezve benn maradt az NB I-ben, fojtogató pénzügyi helyzete miatt 1940 nyarán megszűnt. A patinás klub halálával a harmincéves Móré is szögre akasztotta a cipőt, és mindenféle tapasztalat nélkül a Szolnoki MÁV edzőjének állt – hogy csapatával (Kispéter Mihállyal, Szűcs Sándorral) rögtön el is hódítsa a kupaserleget.