Bemutató: „Hallgass sokat Novotnyt!” – interjúkötet a 80 éves sportriporterről

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 15:02
null
Különleges helyszínen tartották a bemutatót (Fotó: MSÚSZ/Pálfalvi Gábor)
Különleges helyszínen, a Deák téri evangélikus templomban mutatták be a legendás rádióriporterről, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnökéről szóló Sport, rádió, hit című könyvet, amelyet a Luther Kiadó abból az alkalomból jelentetett meg, hogy Novotny Zoltán nemrég töltöttbe be 80. életévét. Nem véletlenül, a főszereplő ugyanis hosszú éveken át volt a Magyar Protestáns Újságírók Szövetségének az elnöke, és jelenleg is presbiter a Deák téri gyülekezetben.

A napjainkban is aktív legenda, az interjúkötet írója és szerkesztője Boda Zsuzsa, valamint Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök beszélgetett; ennek során kiderült, hogy a kötetben több olyan titkot is elárult Zoli bácsi, amit eddig nem tudhattunk róla.

Vass István Zoltán, a korábbi kolléga így fejezi be a könyvhöz írt előszavát: „Ha mostanság egy fiatal sportriporter azt kérdezné tőlem: »hogyan fejlődhetnék, mit kell még megtanulnom?«, akkor azt tanácsolnám: »Hallgass sokat Novotnyt!«

E mondatnál nem kell nagyobb dicséret.


 

Legfrissebb hírek

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

Bemutatták N. Pál József „Nem azé, aki akarja…” című esszékötetét

Egyéb egyéni
2025.01.16. 20:04

Megjelent a Sport 2024 évkönyv!

Egyéb egyéni
2024.12.06. 18:51

Könyv jelent meg a kalandos életű futball-legendáról, Nyers Istvánról

Olasz labdarúgás
2024.12.04. 06:38

A Puskás-könyv isztambuli bemutatóján Sallai elárulta: örül, hogy kétszer hazai pályán játszhat a törökök ellen

Minden más foci
2024.12.03. 18:26

Egy egyetemi klub százéves titkai

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 08:16

Könyv Solti Dezsőről, a nagy futballmachinátorról

Egyéb egyéni
2024.11.20. 16:19

Könyvbemutató: hogyan lehet eljutni 25 év alatt 1300 mérkőzésre?

Magyar válogatott
2024.09.30. 18:33
Ezek is érdekelhetik