NB I: „Nekem a DVTK az első” – hosszabbított az ukrán légiós

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 17:27
null
Szerhij Sesztakov aláírta új szerződését (Fotó: dvtk.eu)
Meghosszabbította Szerhij Sesztakov nyáron lejáró szerződését a DVTK labdarúgócsapatának vezetősége – erről a diósgyőri klub a hivatalos honlapján számolt be.

„Amikor a jövőről beszélgettünk a menedzseremmel, mindig világossá tettem, hogy hiába több más klub érdeklődése, számomra a DVTK az első választás – idézi a klub hivatalos honlapja Sesztakovot, aki 2017 decemberében szerződött Miskolcra. – Szeretek Diósgyőrben játszani, baráti a hangulat az öltözőben, jó együtt dolgozni az edzői stábbal, kiválóak a körülmények, és jönnek az eredmények is. Igazából semmi nem szólt a váltás mellett. Ezzel a hosszabbítással a DVTK lesz az a klub, amelynél a legtöbb időt töltöm pályafutásom során.”

A 30 éves ukrán középpályás a Miskolcon eddig eltöltött bő két éve alatt 60 NB I-es mérkőzésen három gólt szerzett, mind a hármat a jelenlegi idényben. Sesztakov a DVTK legutóbbi öt bajnoki meccsét egyaránt végigjátszotta.

„Szerhij az elmúlt években alapemberré nőtte ki magát Diósgyőrben, szinte már el sem tudjuk nélküle képzelni az egyre sikeresebb csapatot. Nemcsak a DVTK szakvezetése és a sportsajtó, hanem a szurkolók is elismerik a teljesítményét. Hamarosan újraindul a bajnokság, addigra szeretnénk lezárni azon labdarúgók ügyét, akiknek a nyáron lejár a szerződésük, így maximálisan a játékra tudnak koncentrálni, nem vonja el a figyelmüket a jövőjükről zajló tárgyalássorozat. Örülök, hogy Sesztával ilyen gyorsan sikerült megegyezni” – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója.

A diósgyőri klub arról nem tesz említést, hogy az ukrán futballista új megállapodása hány évre szól.

Legfrissebb hírek

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

NS-infó: a Liverpool jelezte, hosszabbítana Szoboszlaival – még ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:55

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14
Ezek is érdekelhetik