NB I: Gera Zoltán biztos az FTC 31. bajnoki címében

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 19:16
null
Gera Zoltánnak tetszett, amit az FTC edzésén látott (Fotó: Török Attila, archív)
A zöld-fehérek korábbi középpályása, Gera Zoltán meglátogatta a koronavírus-járvány miatt félbeszakított NB I-es bajnokság folytatására készülő Ferencváros edzését, és a látottak alapján úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a mentálisan és fizikailag is jól felkészített keret képes lesz elhódítani az aranyérmet.

 

„Biztos vagyok benne, látva, milyen munkát végzett el Szerhij Rebrov irányítása alatt a csapat – felelte Gera a fradi.hu azon kérdésére, megnyeri-e korábbi csapata a hétvégén újrainduló 2019–2020-as élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot. – Sokat beszélgettünk Hajnal Tamással, az elmondásai és a mai tapasztalatom alapján mentálisan kész van a csapat, és mivel nagyon erős a keret, sok kiváló játékossal, fizikailag sem lesz probléma, hogy sűrűn lesznek a meccsek. Biztos vagyok benne, hogy meglesz a harmincegyedik, számomra ez nem kérdés!”

„Blazicnak a játékát nagyon szeretem nézni, különösen, ahogy építkezik, ahogy dominál hátul, és élményszámba mennek a felpasszai. A középpályán is vannak meghatározó játékosok, de Tokmac futballját is nagyon szeretem, illetve Isael látványos megmozdulásait is örömmel nézem, de összességében úgy érzem, hogy nincs egy nagyon kiemelkedő játékos, csapatként látom nagyon erősnek a Fradit. Nyilván kell az egyéni kvalitás, és az látszik, hogy megvan, a kapustól indulva egészen a befejező csatárig. Az egész csapatot szeretem nézni, jó teljesítményt nyújt mindenki.”

A korábbi középpályást, mint az U21-es válogatott jelenlegi szövetségi edzőjét is faggatták. Gera elmondta, jónak tartja a szabályt, mely alapján a jelenlegi idénytől a labdarúgó NB II-be visszajátszhattak azok a 21 évnél fiatalabb játékosok, akik az adott hétvégén nem, vagy csak alig kaptak lehetőséget alapklubjaikban.

„Örülök neki, hogy játszanak, persze a legboldogabb akkor lennék, ha az élvonalban is szóhoz jutnának, nemcsak a Fradinál, a többi klubnál is, de a tizenkét csapatos mezőnyben ez sokszor nem könnyű. Ezáltal viszont erős a másodosztály is, ezért jó, hogy ott rendszeresen pályára léphetnek” – felelte Gera Zoltán.

A teljes interjú a fradi.hu-n olvasható.

Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
13 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
13 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
21 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04
Ezek is érdekelhetik