KaranténKirály: Debrecenben ez a zöld – Dombi Tibor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.16. 14:04
A Sport Tv KaranténKirály című műsorában Bencsics Márk és Dombi Tibor azt a feladatot kapta, hogy öltözzön be a Boston Celtics színeibe, azaz zöld-fehérbe.

Dombi Tibor a magyar labdarúgás és ezen belül is elsősorban a debreceni foci legendás alakja, a Loki pedig a piros és fehér színeket viseli magán. Légióskodása alatt az Eintracht Frankfurt és az Utrech labdarúgója volt, ezeknél a kluboknál is fontos szerepet kap a piros és a fehér, de míg a németeknél a fekete, a hollandoknál a kék jelenik meg harmadik színként a mezeken. Talán könnyebb dolga lett volna Dombi Tibinek, ha ezekből a színekből kellett volna két perc alatt magára kapkodni néhány ruhadarabot egy feladat során.

Dombi ráadásul imádja az NFL-t, és kedvenc csapata a New England Patriots Bostontól pár kilométerre, Foxboroughban játssza meccseit kék, fehér, ezüst és piros színekben. Azonban a Hortobágy Gepárdjának és ellenfelének, a magyar amerikaifoci-válogatott irányítójának, Bencsics Márknak most a város másik emblematikus csapata, a Boston Celtics szurkolójának kellett volna beöltöznie. Larry Birdék pedig ugye zöld-fehérben pattogtattak egykor, és ma is ezeket a színeket viselik elsősorban Jayson Tatumék, néha megbolondítva egy kis feketével.

A fenti felsorolás után talán nem meglepő, hogy Dombi Tibinél nincs otthon tele a szekrény zöld ruhadarabokkal, így jött az alkudozás, hogy hány kék ér egy zöldet.

A Sport1-en ma este 20.45-kor kezdődő KaranténKirályból az is kiderült többek között, hogy milyen megállapodás született, és hogy melyik sportoló jut a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: „Mahomes elit, mehetünk tovább!” – NFL-irányítórangsor Bencsics Márkkal

Amerikai sportok
2025.01.10. 14:10

Nyáron öt magyar kéziválogatottnak is szurkolhatunk a Sport Tv-n

Kézilabda
2024.06.11. 14:16

A Sport Tv-n maradnak a PDC legfontosabb dartsversenyei

Egyéb egyéni
2024.06.06. 11:03

Még évekig a Sport Tv közvetíti a kézilabda Bajnokok Ligája meccseit

Kézilabda
2024.05.30. 11:01

Kézilabda BL: Magyarországon sorsolják a férfi és a női négyes döntő párosításait

Kézilabda
2024.04.23. 10:48

Válogatott sikerek és veretlen bajnoki címek – Bencsics Márk felidézte pályafutása legszebb pillanatait

Amerikai sportok
2024.02.08. 09:53

A Sport1 volt a legnézettebb kereskedelmi sportcsatorna 2023-ban

Egyéb egyéni
2024.01.30. 13:16

Videó: Dombi alsónadrágban rohangált, Mercier kilőtte a labdát a stadionból

Labdarúgó NB I
2023.12.31. 15:23
Ezek is érdekelhetik