Április 11-én született, mint József Attila vagy Márai Sándor.
Született: 1950. április 11., Budapest Posztja: kapus Válogatottság/gól: 29/0 (1973–1988) Klubjai játékosként: VM Egyetértés (1962–1968),Vasas SC (1968–1981), Sporting CP (Portugália, 1981–1983), Farense (Portugália, 1983–1984), Rába ETO (1984–1986), Vitória Setúbal (Portugália, 1986–1989) Klubjai edzőként: Vasas (1989–1990, előbb kapus-, majd vezetőedző), Lourinhanense (Portugália, 1992–1994), Sporting CP (Portugália, kapusedző, 1995–1996) Kiemelkedő eredményei játékosként: Közép-európai Kupa-győztes (1970), magyar bajnok (1977), portugál bajnok (1982), 2x Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1973, 1981), Portugál Kupa-győztes (1982) |
Ez 1964 óta már a magyar költészet napja, és bár verseket nem költött Mészáros Ferenc, a futballpályán művész volt ő is. Egyedi stílusú, utánozhatatlan fazon, bolondos, csibészes figura. Imádták itthon, és imádták Portugáliában. Amerre megfordult, vidámság, jókedv – és általában siker övezte.
A Vasasban volt a csúcson. Ő védte a kapuját az angyalföldiek mindmáig utolsó bajnokcsapatának, az 1977-ben aranyérmes, Illovszky Rudolf vezette együttesnek. A soroksári születésű labdarúgó a VM Egyetértésben nevelkedett (a soroksári csapat kapusaként mutatkozott be 18 évesen az NB I-ben az SBTC otthonában), majd a Vasashoz igazolt át, s az angyalföldieket 1981-ig hűségesen szolgálta. Utána kipróbálta magát Portugáliában, amikor a 30 év fölötti játékosoknak már engedélyezték a nyugati szerződést.
Kiismerhetetlen, öntörvényű, sajátos gondolkodásmódú figura volt a pályán. Mindig készen állt egy kis vagánykodásra, csibészkedésre. Gyakran csatangolt el messze a kapujától, olykor a középpályáig, mint 1980-ban Salgótarjánban, ahol addig cselezgetett a mezőnyben, míg leszerelték, és gólt kapott csapata. Ezeket mégis megbocsátották neki (pláne győztes meccs után), mert rendszerint tízszeresen tette jóvá, ha hibázott. Nem az a szófogadó, simulékony ember volt, amilyet a „szocialista sporterkölcs” megkívánt volna. Loboncos hajával, betyáros bajuszával is a rendszerrel való szembenállást szimbolizálta.
Nagyszerű éveket töltött a lisszaboni Sportingnál – amellyel bajnok és bajnoki bronzérmes, valamint kupagyőztes lett, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában meg negyeddöntős – és a Farensében, majd visszatért két évre Győrbe, a Rába ETO-hoz, hogy aztán Portugáliában, a Vitória Setúbalnál vezessen le.
A válogatottban 29 mérkőzése volt. Noha 1973-ban, Belgrádban Jugoszlávia ellen mutatkozhatott be a felnőttválogatottban (1–1), az 1974-ben utánpótlás Európa-bajnokságot nyerő együttesben nyújtott teljesítménye jelentette neki az igazi áttörést címeres mezben. Baróti Lajos szövetségi kapitány beválogatta az 1978-as argentínai világbajnokságra utazó keretbe, a második mérkőzésen (3–1-es vereség az olaszoktól) ő védett. Négy évvel később az új kapitány, Mészöly Kálmán már vele számolt első számú kapusként, így az 1982-es spanyolországi világbajnokságon ő állhatott a kapuban a Salvador (10–1), az Argentína (1–4) és a Belgium (fájdalmas 1–1) elleni összecsapáson a csoportküzdelmekután búcsúzó csapatban.
Edzősködni is a Vasasban kezdett. 1989-es visszavonulása után előbb kapus-, majd vezetőedző volt, aztán egykori beszámolók szerint Portugáliában feljuttatta a harmadosztályból a Lourinhanensét (1993), majd a Sporting kapusedzője volt rövid ideig.
Mészáros Ferenc április 11-én hetvenéves. Az egykor oly társaságkedvelő Bubu régóta elfordult a nyilvánosságtól. Nem ad interjút, volt barátaival és csapattársaival sem tartja a kapcsolatot. Senki sem tudja, miért. Legutóbb egykori angyalföldi csapattársa, Várady Béla temetésén tűnt fel 2014-ben. Akkor sem állt szóba senkivel. Úgyhogy abban bízva, hogy egészséges és boldog, a távolból kívánunk neki még sok szép esztendőt.