NB I: Ha június tizenharmadikáig nem tudjuk elkezdeni, akkor le kell zárni – Csányi

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 12:33
null
Csányi Sándor a keddi közgyűlést követően online sajtótájékoztató keretében az újságírók kérdéseire is válaszolt (Fotó: mlsz.hu, archív)
Csányi Sándort 2010 óta harmadszor választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének a keddi (elektronikus) tisztújító közgyűlésen. Az esemény után sajtótájékoztatót is tartott az elnök, szintén videokonferencia keretében, mely során elárulta, legkésőbb mikor kell folytatódnia az NB I-nek ahhoz, hogy be lehessen fejezni az évadot.

 

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva az MLSZ újraválasztott elnöke, Csányi Sándor elmondta: tízéves elnöksége alatt büszke az infrastruktúra fejlesztésére, a tömegesítésre, a játékvezetés színvonalára, ugyanakkor úgy érzi, nincs elég szakember a magyar futballban, főleg az utánpótlásban.

„Lehet, hogy erre nem koncentráltunk eléggé” – jelentette ki.

A 10 évvel ezelőtti vállalásait firtató kérdésre válaszolva elmondta: szerinte csak a nézőszám terén kitűzött célokat nem sikerült teljesíteniük.

„De ez nem az érdeklődés hiánya, hiszen a tévében a magyar válogatott meccsei a legnézettebbek, ezután jön az NB I, amit többen néznek, mint a topbajnokságokat. Engem is jobban érdekel egy Paks–Kisvárda, mint egy spanyol bajnoki, leszámítva mondjuk az el Clásicót. A stadionépítés is közrejátszott abban, hogy kevesebb volt a néző, hiszen sok klubnak otthonától távol kellett játszania. A családbarát körülmények már megvannak, leszámítva a trágár kifejezéseket, az antiszemita, kirekesztő bekiabálásokat. Láttuk a Fradi és a Fehérvár nemzetközi meccsein, hogy a magyar szurkolók igenis tudnak viselkedni. Ezt kellene elérni a hazai meccseken is, ezért legtöbbet a klubvezetők tehetnek.”

A labdarúgó NB I folytatásával kapcsolatban azt mondta: még dolgoznak a forgatókönyveken.

„Az biztos: ha nem tudunk június tizenharmadikáig kezdeni, akkor le kell zárni a bajnokságot. Két forgatókönyv is elképzelhető ebben az esetben: nem lesz feljutó és kieső sem vagy lesz feljutó, ebben az esetben tizennégy csapattal kezdődik a következő szezon. Ha most Ausztria úgy látja, hogy el tud indulni, akkor remélem, mi is eljuthatunk odáig néhány héten belül. Jó lenne nem az utolsó pillanatban, hanem már májusban.”

Csányi Sándor arra vonatkozóan is kapott kérdést, hogy van-e realitása az NB I-ben bérsapka, vagyis maximalizált fizetés bevezetésének?

„Tőlem nem idegen, néhány helyen ez működik is külföldön, de egy ilyen döntést csak a klubokkal közös egyetértésben hozhatunk meg.”

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43
Ezek is érdekelhetik