NB I: a DVSC-nél is megkezdik a közös edzéseket

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 21:51
null
Vitelki Zoltán (Fotó: Koncz György)
A koronavírus-járvány miatt eddig egyéni edzéstervekkel dolgozó DVSC-nél úgy döntöttek, hogy a héten kisebb csoportokban megkezdik közös edzéseiket a csapat labdarúgói – írja a Hajdú-Bihari Napló.

 

„Teljesen nem újdonság az ilyen munka, hiszen bajnokság közben is szoktunk kisebb csoportos foglalkozásokat, egyéni fejlesztéseket tartani – idézi a haon.hu hétfő esti hírében Vitelki Zoltán vezetőedzőt. – A legfontosabb, hogy az előírt biztonsági szabályoknak eleget tegyünk. Természetesen meghatározott a távolságtartás a pályán, és a játékosok egyből a játéktérre jönnek ki, vagyis nincs együtt öltözés például, a tréningek végén pedig ülnek be az autójukba, és indulnak haza. Azonban a szakmai részét tekintve nincs új a nap alatt, készültünk már külön csoportokban korábban is.”

Vitelki hozzátette: amíg nincs kijelentve esetleg az, hogy biztosan nem folytatódik a pontvadászat, addig kötelességük a folytatásra készülniük.

A tervek szerint a keret tagjai mindennap edzenek, rotációban, vagyis a szakmai stáb reggeltől estig kint lesz a pallagi edzőközpontban.

A DVSC a nyolcadik helyen áll az NB I-es tabellán.

Korábban megírtuk, hogy az élvonal csapatai közül a Ferencváros, a ZTE, a Kisvárda és a Mezőkövesd is elkezdte a felkészülést kis csoportokban.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik