HLSZ: a játékosok akár szünet nélkül is befejeznék az idényt

Vágólapra másolva!
2020.04.02. 21:28
null
Akár úgy is befejezhetik a jelenlegi NB I-es idényt, hogy utána nem lesz szünet a 2020–2021-es évad rajtja előtt (Fotó: Török Attila)
Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) főtitkára szerint mindenki azt szeretné, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságokat be lehessen fejezni.

 

Horváth erről csütörtökön beszélt a Kossuth Rádiónak, majd hozzátette, véleménye szerint a játékosok elfogadnák, hogy adott esetben ne legyen nyári szünet, ugyanakkor a pontvadászatok folytatása függ a nemzetközi kupák rajtjának tervezett időpontjától is.

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megállt a világ labdarúgása is, több klubnál a játékosok már lemondtak a bérük egy részéről és Magyarországon is tárgyalnak az egyesületek erről a futballistákkal. Horváth Gábor jelezte, erre csakis közös megegyezéssel van lehetőség, ugyanakkor a legtöbb csapatnál még kivárnak, hiszen még csak két hete áll fenn a jelenlegi helyzet. Hozzátette, elsősorban az alacsonyabb osztályban szereplő játékosokat érintené érzékenyen, ha a bérüknek például csak a 30 százalékát kapnák meg.

Horváth Gábor arról is beszélt, problémát jelenthet az az eset, ha a versenyidőszak kitolódik, ugyanis sokaknak június 30-ig él a szerződésük, az átigazolási időszakot viszont várhatóan csak akkor nyitják majd meg, amikor a bajnokságok befejeződtek.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik