Koronavírus: „A közösségi érdek végre a magyar futballban is felülírhatja az egyénit”

– A futballvilág különböző módokon reagál a koronavírus által előidézett speciális helyzetre. A svájci Sionnál például kilenc játékossal szerződést bontottak, mert nem egyeztek bele a fizetésük csökkentésébe, miközben az FC Barcelonával kapcsolatban azt hallani, Lionel Messiék készek megegyezni a klubvezetéssel a bérek mérsékléséről. Mi a helyzet itthon?
– Azt szögezzük le, hogy az első és legfontosabb a jelen helyzetben az egészség megőrzése, hogy mindenki biztonságban legyen, ezért is kezdeményeztük korábban a Magyar Labdarúgó-szövetségnél a bajnokság szüneteltetését – reagált a Nemzeti Sport Online kérdésére dr. Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára. – Persze ezen túlmenően számos jogi és gazdasági kérdés is adódik. Éppen ezért készítettünk egy felmérést az NB I-es csapatkapitányok körében, hogy lássuk, mi a helyzet, hogyan reagáltak a klubok a helyzetre. Az első tapasztalat az, hogy egyiknél sincsenek csapatedzések, a játékosok egyéni edzéstervet kaptak, melynek elvégzését kontrollálják. Munkajogi oldalról egyelőre nincs nagy változás, a játékosok otthoni munkavégzésre álltak át.

– A kérdés csak az, meddig tartható fenn az az állapot, hogy a futballisták otthon ülnek, ugyanazért a fizetésért, amiért egyébként futballozniuk kellene. A szerződések kitérnek a jelenlegihez hasonló, vis maior helyzetekre?

– Egyelőre nem beszélhetünk vis maiorról, mert folyik munkavégzés, csak otthoni környezetben. Ez most még kezelhető, hiszen alig több mint egy hete állt le a bajnokság, persze a helyzet aszerint változhat, mennyi ideig marad a jelenlegi állapot. Ez olyan példa nélküli eset, amit nem szabályoznak a szerződések, és nem csak a labdarúgásban jelent problémát, hogy a munkavállalók nem tudják abban a formában ellátni a munkájukat, ahogy az a munkaköri leírásukban rögzítve van, számos területen ugyanez a helyzet. A HLSZ és tagjai előtt teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben mindenkinek ki kell vennie a részét a teherviselésből, játékosoknak, kluboknak egyaránt, de hogy ez milyen formában történjen, arról egyeztetni kell. Egységes megoldást kell találnunk, hiszen az nem fordulhat elő, hogy az egyik klubnál megegyeznek a játékosokkal, a másiknál nem és szerződéseket bontanak, majd nem tudják folytatni a bajnokságot, mert nem marad elegendő futballistájuk. Ugyanakkor a szerződések módosításánál differenciálni is kell, nem lehet például ugyanolyan mértékben csökkenteni egy rutinos labdarúgó fizetését, aki évek óta a pályán van és lehetnek tartalékai, mint egy fiatalét, aki mondjuk nemrég kötötte meg az első profi szerződését, alacsonyabb a fizetése, még nincsenek megtakarításai. A csapatkapitányok jelezték, a játékosok nyitottak a tárgyalásokra, hogy a klubokkal közösen viseljék a járvány gazdasági következményeit, és egyébként azt is tervezzük, hogy egy szervezett akció keretében segítjük az egészségügyi intézményeket.

– És mennyire nyitnak a klubok a játékosok felé akár itthon, akár külföldön?
– Folyamatosan kapcsolatban állunk külföldi érdekvédelmi szervezetekkel, de egyéb informális csatornáinkon keresztül több külföldi szövetség vagy klub munkatársaival is, figyelemmel kísérjük a párbeszédeket, folyamatokat. Egyelőre a nagy többség kivár, nem kapkodnak, igyekeznek higgadtnak maradni és a lehető legtöbb információ begyűjtését követően döntést hozni. Vannak országok, ahol már megkezdődtek az egyeztetések. Itthon annyi történt, hogy felvettük a kapcsolatot az MLSZ-szel, illetve az NB I-es bizottsággal, ám érdemi egyeztetésre – sajnos – még nem került sor. Arról tudunk, hogy klubok között, az NB I-ben, illetve az NB II-ben már történtek konzultációk a helyzet kezeléséről, de az egyeztetések a játékosok szintjéig – három csapatot kivéve – még nem jutottak el. Ugyanakkor van olyan klub is, amely igyekezett megnyugtatni a futballistákat, hogy a jelenlegi helyzet egyelőre semmin sem változtat. Véleményem szerint kapkodni nem szabad, hosszabb távon fontos döntéseket kell meghozni. Egy olyan munkabizottságra lenne szükség, melyben a sportág szereplői, a szövetség, a játékosok és a klubok is képviseltetik magukat és az egymás iránti szolidaritás jegyében kidolgozzák a szükséges intézkedéseket. Azt azonban ehelyütt is hangsúlyozom, abban nem leszünk partnerek, hogy a vészhelyzetet manipulatív módon saját előnyére használja ki bárki. Az együtt gondolkodásban, a klub iránti szolidaritás vállalásában, a labdarúgás iránti elkötelezettségünk kimutatásában viszont számíthatnak ránk.

– Nemzetközi szinten milyen szabályozási eszközök állnak az UEFA rendelkezésére?
– Az például biztos nem, amit egyes forrásokban olvasni lehet, hogy majd az európai szövetség egységesen meghosszabbítja a júniusban lejáró szerződéseket, mert az érvényben lévő szerződéseket kizárólag a klubok és a játékosok megegyezése, kölcsönös beleegyezése nyomán lehet módosítani. Az UEFA annyit tehet, hogy szabályozza az átigazolási időszakot és módosítja a jelenlegi versenyidőszakot. Például kitolják augusztus 15-ig a jelenlegi idény végét, és az elvileg július 1-jén kezdődő átigazolási időszakot is úgy módosítják, hogy a jelenleg tartó tavaszi szezonban már senki se léphessen pályára új csapatban. Arra viszont az UEFA nem kötelezheti a futballistákat – nincs hatásköre erre –, ha ők nem állapodnak meg erről a klubjukkal, hogy a június végén lejáró szerződésük után is pályára lépjenek jelenlegi együttesükben.

– Milyen gyökeres változásokat hozhat a labdarúgásban, akár itthon, akár külföldön a járvány következtében kialakulni látszó válsághelyzet? Lehet-e pozitív hozadéka vagy csak veszteségekkel számolhatunk?
– Semmi sem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt volt, ez az időszak mindenkitől áldozatokat követel, de a pontos hatásokról most még nehéz beszélni, mert nem látjuk, meddig tart a jelenlegi szituáció, hogyan érinti majd ez a sportág finanszírozását, például itthon a taotámogatásokat, azon keresztül pedig az utánpótlást és infrastruktúrát. Ugyanakkor előrelépés történhet például jogi szinten, hogy a jövőben a sportolói szerződések kitérjenek az ilyen és ehhez hasonló esetek kezelésére. Változás történhet a közös felelősségvállalás terén. A HLSZ például már tizenöt éve javasolta, hogy a játékosok és a klubok közösen hozzanak létre egy bérgarancia-alapot, amelyhez ilyen esetekben hozzá lehetne nyúlni, válság esetén fedezetet nyújthatna, ám erre a felvetésre eddig nem mutatkozott fogadókészség. A magyar futballt az egyéni érdekek határozzák meg, de ez most egy olyan helyzet, amikor a közösségi érdek felülírhatja az egyénit. Elindulhatna egy együttgondolkodás, közös megoldáskeresés, ez lehetne a válság igazi pozitívuma.