Fehérvár: ezért gondolta meg magát a román középpályás

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.02.13. 09:39
Édesapja hatására gondolta meg magát Dragos Nedelcu, a hét elején a Mol Fehérvár FC-vel tárgyaló, de a szerződésajánlatot végül visszautasító román középpályás – állítja Gigi Becali, a FCSB tulajdonosa.

A 22 éves, kétszeres válogatott játékos jelenlegi klubját birtokló román üzletember a Digi Sportnak nyilatkozta, hogy Nedelcu már megegyezett a Fehérvár vezetőivel, ám miután beszélt az apjával, elutasította a szerződés aláírását. Becali szerint Nedelcunak még két napig lehetősége van elfogadni a magyar klub ajánlatát, ám csütörtökön már ismét a FCSB edzésén lesz.

A Fanatik portál szerint Nedelcu havi 25 ezer eurós fizetést kért a tíz hónapos kölcsönadás idejére, amely után a Mol Fehérvárnak vételi opciója lett volna a játékos végleges szerződtetésére.

Nedelcu jelenleg havi 15 ezret keres Bukarestben, ám miután a FCSB sem a jelenlegi, sem az előző idényben nem jutott el az európai kupák csoportkörébe, Becali csökkenteni akarja a költségeit.

Ezért is engedte volna el mindössze félmillióért a 2017 nyarán a Viitorultól 1.5 millióért megvett játékosát, aki azonban igazán meggyőző teljesítményt egyszer sem nyújtott a FCSB-ben.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
23 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik