Honvéd: távozik a korábbi Bundesliga-játékos – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 10:41
null
Enisz Ben-Hatira tíz hónap után távozik a Honvédtól (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos oldalán tudatta, hogy Enisz Ben-Hatira távozik a klubtól.

 

A 31 éves tunéziai válogatott középpályás közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal, amelyhez februárban írt alá.

Ben-Hatira pályafutásának legszebb időszakát 2006 és 2016 között a Hamburgnál és a Herthánál töltötte el. Dárdai Pál irányítása alatt Berlinből három évvel ezelőtt azért kellett távoznia, mert az egyik mérkőzés után a csapatbuszon kritizálta társait, amiért kétgólos előnyből nem tudták megnyerni a meccset, Mitchell Weiserrel pedig össze is szólalkozott. Azóta játszott a Darmstadtban, a török Gaziantepsporban, valamint a tunéziai Espérance-ban is.

A Honvéd színeiben 20 bajnokin és hét Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt, ezeken összesen hat gólt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik