Simulékonyan, lekerekítetten fogalmazunk, kerüljük az olyan egyértelmű szakmai állításokat, amelyeket az érintett edző vagy játékos személyes kritikának tekinthetne. Nem hallunk olyan elemzői állításokat, miszerint xy játékos vagy edző ezt elhibázta, ez a döntése szakmai tévedés volt, vagy hogy éppen a negyedik csapatnál derül ki róla, hogy nem tudja megugrani az elvárt szakmai színvonalat.

Udvariaskodás, közhelyes szófűzés, előre mentegetőzés, kicsinyítő képzők garmadája. Hovatovább a pici, picit kifejezést leggyakrabban focielemző műsorokban és mérkőzésközvetítésben hallja az ember.

Pedig a sportágunk lényege éppen az egyenes, őszinte, férfias küzdelem, ha kell, összeütközés. Elvégre a foci kontaktsport. Oda jutunk, hogy Sallóin kívül lassan már csak Bognár Gyurira érdemes felkapnia a fejét a nézőnek és az olvasónak.

A tegnapi Nemzeti Sportban is remek interjút olvashattunk Sallóival. Az interjú karakán, világos és egyenes. Most mégis tollat ragadtunk, mert néhány fontos kérdésben akadémiánk élesen ellentétes szakmai álláspontot képvisel.

Sok vagy kevés a 12 csapatos első osztály?

Szerinte 16 csapatos kellene. Szerintünk nem. Kipróbáltuk, ismerjük, saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy tét nélküli, eredménynyomás nélküli lötyögős találkozók is belefértek az akkori rendszerbe. Most nyomás van, valóban komoly az eredménykényszer, játékoson, edzőn, szakmai igazgatókon és klubtulajdonosokon is. De ez nem rossz, hanem jó. A mi felfogásunk szerint a magyar foci hanyatlását az alacsony intenzitású meccsek által uralt, gyenge színvonalú magyar bajnokság okozta. Ez már múlt idő. Válogatottunk, kupacsapataink és utánpótláscsapataink lassacskán, de megérkező eredményei is leginkább a magyar bajnoki meccsek intenzitásnövekedésének köszönhetőek. A régió példái is ezt tanítják, ott se 16 csapatos bajnokságban folyik a küzdelem. Ausztriában, Szlovákiában és Ukrajnában 12 csapatos, Szlovéniában és Horvátországban pedig 10 csapatos a nemzeti bajnokság.

Véleményünk szerint éppen a 12 csapatos bajnokság tudja felkészíteni a klubcsapatainkat is a nemzetközi helytállásra, lásd Dinamo Zágráb, Slovan, Maribor, Salzburg, Sahtyar Donyeck, Dinamo Kijev.

Az téves elképzelés, hogy az „előre dolgozás”, „tervezés”, „tudatos építkezés és fejlesztés” csak nyomásmentes bajnoki versenykörnyezetben képzelhető el. Igaz, nem tudhatod, kiesel-e, nem tudhatod, megtartja-e a tulaj a szakmai igazgatót, nem tudhatod, kirúgják-e az edzőt néhány vereség után.

Ez mind igaz, de elkerülhetetlen is. Mindannyian harcolunk hétről hétre az állásunkért, vagy éppen a helyünkért a csapatban. De ez nem lehet másképp. Ez a foci lényege. Hétről hétre felgördül a függöny, és ki kell állni megmutatni, mire vagy képes. A többi mese, riporteri kommentár, szakmai magyarázkodás, színtiszta okoskodás.

A jó klubot a rossz klubtól éppen az különbözteti meg, hogy a folyamatos eredménykényszer mellett is képes tervezni, fejleszteni és építeni. Mi estünk már ki a másodosztályba, jutottunk már vissza is, harcoltunk kiesés ellen, de építkeztünk és most jó esélyünk van, hogy középcsapattá váljunk.

Hol vannak a fiatalok? – kérdezi Sallói. Hát a válogatottban, illetve annak a háza táján –válaszoljuk mi. Gulácsi MTK-s akadémista volt. Baráth Honvéd-akadémista. Nagy Ádám a Fradiból jött fiatal, Kleinheisler és Sallai a Puskásból, Bese az MTK Akadémiáról, Kovács az Illés Akadémiáról, Holender szintén a Honvéd-akadémiáról. Ne becsüljük le a saját munkánkat. Lassabban, mint szeretnénk, de jönnek a játékosok, és lassan jönnek az eredmények is. Ha minden Akadémia, számoljunk most nyolccal, minden 10 évben kinevel két top ligás játékost, akkor megvan a mindenkori magyar válogatott. Az MTK ezt már hozta, a Puskás is, lassan a Honvéd is. Menni fog ez, csak csinálni kell!

Mi vitatkozunk azzal a megközelítéssel is, amely leírja az NB II.-t. Közkeletű tévedésnek tartjuk, hogy az NB II.-ből nem jöhetnek első osztályú, sőt válogatott játékosok. A mi példánk ezt cáfolja. Kleinheisler a mi NB II.-s csapatunkban lett felnőtt focista. Az első csapatunk keretébe 5 játékos érkezett az NB II.-ből. Szerintünk ez a jövő. A kiugró tehetségek, akik ritkák, mint a fehér holló az ifiből egyből feljuthatnak az NB I.-be (lásd nálunk Sallai). De csak ők.

A jövő sok játékosának életútja inkább úgy fog kinézni, hogy az ifiből az NB III.-ba, onnan NB II.-be, és ha ott teljesít, jöhet az első osztályba. Mi úgy véljük, egyre több ilyen játékos pályafutást láthatunk majd a jövőben.

Kellenek a jó akadémiák, az okos átmenet az ifiből a színvonalas, kemény és férfias NB II.-be, és kellenek folyamatosan nyomás alatt játszott, nemzetközi szintre felkészítő NB I.-es meccsek is.

A mostani versenyrendszer eddig bizonyított. Megérdemel még néhány év bizalmat.

A Puskás Akadémia szakmai közösségének a véleménye, melyet lejegyzett: Takács Mihály.”