Mezőkövesd: Guzmics Richárdot szerződtette a klub – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.14. 14:30
null
Guzmics Richárd Mezőkövesden folytatja pályafutását (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hétfői sajtójátékoztatóján bejelentette, hogy szerződtette Guzmics Richárdot, aki január 1-jétől lesz a klub játékosa.

A 32 éves játékos szerződése december 31-én lejár a Slovan Bratislavával, így szabadon igazolhatóként érkezik a kövesdiekhez. Arról már néhány nappal ezelőtt beszámoltunk, hogy a jelenleg második helyen álló klub tárgyal a játékossal, s most megszületett a megállapodás.

A 28-szoros válogatott védő 2014-ben hagyta itt az NB I-et. Előbb a Wisla Kraków, majd a Jenpien Funde játékosa volt, 2018 januárjában írt alá a Slovanhoz, ahol a szezonban három bajnoki mérkőzésen összesen 200 percet játszott.

A játékos a döntését azzal indokolta meg, hogy bár volt megkeresése Lengyelországból is, már nem szeretne külföldön játszani, és hozzátette, a tárgyalások már szeptemberben megkezdődtek.

A két és fél évre aláíró Guzmics elmondta, szeretne újra bekerülni a magyar válogatott keretébe.

Az együttest irányító Kuttor Attilával Szombathelyen két éven keresztül játszott egy csapatban, akkor a mentora volt, most újra együtt dolgozhatnak.

„A Mezőkövesd jól teljesít, elöl van a tabellán, akár egy európai kupaindulás is összejöhet” – mondta Guzmics.

Legfrissebb hírek

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2 órája

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:59

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38
Ezek is érdekelhetik