Kórházderbi – a 72. örökrangadó tétje az Újpest megközelítése volt

A tabella élén álló Újpest ikszelt a Budai „Harihárommal” (0:0), így a másnapi örökrangadón az volt a tét, hogy a győztes felzárkózik-e az éllovashoz, csökken-e az előny. „A Hungária és a Ferencváros vasárnap egymás testén át törtet az Újpest nyomába” – ez a Nemzeti Sport megfogalmazása, ami pedig a jóslatát illeti, tippje: 3:1 a Fradi javára.

Végül 4:0 lett a végeredmény, ám a Ferencváros sikeréhez kellett, ami az 5. percben történt: „Kalmár előtt szabad a tér. Óriási helyzet, hiszen csak a kapus áll szemben a Hungária gólzsákjával. Angyal látja ezt, és pillanatnyi késedelem nélkül kifut, szemben a csatárral. Ki éri el előbb? (...) Mintha a kapus egy gondolattal megelőzte volna a csatárt, de abban a pillanatban már Kalmár lába is lendült s Angyal alól a labda az üres kapu felé perdült.” Végül Papp Lajos László nagy nehezen felszabadított, de Kalmár és a Nemzeti Sport által időnként Angyallá magyarított Amsel a földön maradt. Azonnal ellepték a pályát a segíteni akarók.

„Rögtön lehet sejteni, hogy valami nagy baj történt. Remmer a fejét fogva rohan el a csoporttól. Titkos lefeküdt a földre és ölébe vette Kalmár fejét, hordágyat hoznak, és csakhamar végigfut a nézőtéren a szörnyű hír: Kalmár nyílt sípcsonttörés! Angyal bordatörés!” – folytatódik a beszámoló. És folytatódik a játék is – öt perc szünet után.

Amselt még ápolják, Hungler II János áll be a kapuba. A pályán „rendszertelen csapkodás folyik s elhangzik a szomorú megállapítás: »Oda a meccs!«” A közönség „Náci! Gyere be!” kiáltással sürgeti a kapus ápolását, Amsel végül a 16. percben visszaáll, s végigvédi a meccset. „A 33. percben viszik el a tribün előtt hordágyon Kalmárt a mentők”, a Hungária-drukkerek tüntetnek. A szünetig csapkodó a játék, lő egy gólt a Fradi, de futballról szó sincs, szó sem lehet.

A félidőben a Fradi öltözőjében „Tóth tréner dörzsöli Angyal oldalát”, kérdés, hogy ez-e a legjobb gyógymód, közben ugyanis „vizeletvizsgálatot vesznek s megállapítják, hogy nagyobb fokú vesevérzése van, amit azonban nem közölnek Angyallal”. A folytatásban „a pálya és a nézőtér idegessége ellenére is szép néha a játék s Takács nyugalma három nagy helyzetben góllal fizet”. A vége tehát 4:0.

Abban mindenki egyetért, hogy „nem reális az eredmény”, de senki sem a meccsel foglalkozik, Kalmár esete a téma. „Sérülését az első pillanatok döbbenetében is föl lehetett ismerni. A jobb lábán, a boka felett nem egészen egy arasznyira, a törés következtében kis lyuk: nyílt törés!” A játékos félig eszméletlen, így szállítják a Park szanatóriumba, ahol kiderül, hogy „mind a két csont eltörött. A síp- és a szárkapocscsont is.” A szanatóriumban a Hungária kondícióedzője, Takács Béla, a közkedvelt „vörös Taki” marad a sérült mellett egész éjszakára, mindenki mást hazaküldenek.

Amselt elvitték „a vesebajok legkiválóbb specialistájához, Illyés professzorhoz”, aki megállapította, hogy a tünetek súlyos vesezúzódásra utalnak, így azonnali ellátást igényelne, ám a Batizfalvi szanatóriumban csak hétfő reggelre lett hely, így a kapus otthon töltötte az éjszakát – ébren, 38 fokos lázzal.

Másnapra hivatalos lett, ami valószínű volt, Kalmárnál a diagnózis „komplikált törés”, a legnagyobb veszély azonban az infekció, az elfertőződés. Amsel Tóth-Potya edzővel üzen Kalmárnak, kéri, ne haragudjon rá, esze ágában sem volt sérülést okozni neki, a Nemzeti Sport újságírójának pedig így beszél: „Nem mondhatom, mennyire örülök, hogy végre elmondhatom a nyilvánosság előtt is, hogy milyen végtelenül fáj nekem az eset. Az volt az első gondolatom és az most is: inkább az én lábam törött volna el! Nem tudom elhinni, hogy bárki józan ésszel felteheti rólam, hogy én szándékosan akartam eltörni a Jenő lábát vagy akár a legcsekélyebbet is ártani neki. Hiszen én soha az életben senkinek sem ártottam.” Felesége teszi hozzá, hogy ezzel szemben neki már törött az ujja, a teste telis-tele van súlyos rúgások nyomaival és a fejét is bezúzták egyszer. Amsel csak legyint, majd elmondja, szerinte hogy történt a karambol: „Kalmárnak a labdát elrúgó lába zuhanás közben nagy erővel a medencecsontomat éri, és onnan a vékonyomra csúszik.” Szerencsére kipárnázott nadrágban védett, így valamelyest tompult az ütés, amely a medencét érte. A vesezúzódás azonban így is „meglehetősen komoly”.

Kalmár állapota szépen javul, „törése nagyszerűen illeszkedett össze”, a törődés példátlan. Brüll Alfréd, a Hungária elnöke szinte állandóan a beteg ágya mellett van, a csapat drukkere, Kovács Sándor könyvkötő „művészi albumot küldött a nagy betegnek”, hogy abban rögzítse azoknak a nevét, akik meglátogatták őt. Már másnap sok a bejegyzés, az első Brüll Alfrédé, aki Shakespeare-t idézi: „A velencei Kalmárnak, akiért szívesen adna egy fontot a saját húsából – az Öreg.” A Király Színház sztárja, Bársony Rózsi is tollat ragad: „A futball primadonnájának mielőbbi gyógyulást kíván – Bársony Rózsi.” Közben egy gyerekkori barátja a szanatórium folyosóján meséli el az újságírónak, hogy „a gyógyulás szempontjából nagyszerű csontozata van” Kalmárnak. Ifistaként egyszer eltörte a karját, de Verebély professzor úr nem tette gipszbe, csak „bőrkötésben rögzítette”.

Kalmár ekkor 21 esztendős, egy esztendeje profi, az Ékszerészektől szerződtette a Hungária. A Mester utca („az eleje még főváros”) végén lakik, a Sporthírlap újságíróját hatalmas komondor fogadja („veszélyezteti a testi épségemet”), majd előkerül még három „bizonytalan fajú kutya”. „Szeretem őket” – magyarázza a fogadtatást Kalmár papa, akinek mindene a gyerek. A meccseire viszont nem jár ki, a Hungária úton se volt ott: „Még csak az köllött volna. (...) Tuggya Isten, mindig féltem, hogy megrúgják. Mondtam is egy barátjának, hogy ha megrúgnák, én berohannék, megölnék mindenkit.”

Amsel már 30 esztendős, a KAC-ban kezdett, majd a Csabai AK közbejöttével került az Üllői útra. Kispesten lakik, festéküzlete van, amelyet az anyósa vezet. Az asszony nem mond sokat, a lényeg egyszerű: „Vannak, akik Nácit okolják. Ilyent csak az mondhat, aki Nácit nem ismeri.” Aki maga a csoda, hiszen a meccs után fájdalmai ellenére „csak ezt mondta folyton: borzasztó, az a szegény fiú, rettenetes... Magára nem is gondolt, pedig ő is sajnálatraméltó állapotban volt.”

A derbi utáni negyedik napon már „örvendetesen javul a »fekete vasárnap« öt áldozatának állapota”. Ugyanis Amsel és Kalmár mellett Kotraschek dr. (BEAC), Győri (Józsefváros) és Rábl (Miskolc) is súlyos sérüléssel került kórházba. Ugyanakkor természetes, hogy a két válogatottnak a legjobb a sajtója. Sőt. Még az MLSZ is úgy érzi lépnie kell, közleményt ad ki „a durva játék ellen”. Amiben hivatkoznak „a m. kir. Belügyminisztérium 1921. évi 84447. sz. rendeletére, amely a durva játékért a játékos egyesületét teszi felelőssé”, s a legsúlyosabb esetekben a megszűntetését kezdeményezhetik.

Erről persze nem volt szó, ám fegyelmire sor került – a Park szanatóriumban. Az ágyban fekvő Kalmár elmondta, hogy Amsel nem akarta eltörni a lábát, és ő is vétlen a kapus sérülésé-
ben. Az MLSZ-t a későbbi szövetségi kapitány, Dietz Károly dr. képviselte, mint egyesbíró. Végül megállapította, hogy az eset kapcsán „se szándékosságról, se túlerélyes játékról nem lehet beszélni”. Ezzel együtt a felmentő döntésre csak december 11-én került sor, addig tartott amíg meghallgatták Amselt, Majorszky bírót és a határbírókat.

Amsel Ignác november 24-én, a Pécs-Baranya ellen tért vissza (2:2), a tudósító szerint „mintha kissé félénkebben mozogna, mint azelőtt”, ami érthető. Kalmár Jenő visszatérésére 1930 májusáig várni kellett, a játékos a Hungária-drukkerek ajándékával vigasztalódhatott, akik meglepték őt egy „gyönyörű schaffhauseni aranyórával. Ez volt belevésve: »Annyi sok rossz óra után legyen egy jó órád is«.”

A tabella élén álló Újpest ikszelt a Budai „Harihárommal” (0:0), így a másnapi örökrangadón az volt a tét, hogy a győztes felzárkózik-e az éllovashoz, csökken-e az előny. „A Hungária és a Ferencváros vasárnap egymás testén át törtet az Újpest nyomába” – ez a Nemzeti Sport megfogalmazása, ami pedig a jóslatát illeti, tippje: 3:1 a Fradi javára.

Végül 4:0 lett a végeredmény, ám a Ferencváros sikeréhez kellett, ami az 5. percben történt: „Kalmár előtt szabad a tér. Óriási helyzet, hiszen csak a kapus áll szemben a Hungária gólzsákjával. Angyal látja ezt, és pillanatnyi késedelem nélkül kifut, szemben a csatárral. Ki éri el előbb? (...) Mintha a kapus egy gondolattal megelőzte volna a csatárt, de abban a pillanatban már Kalmár lába is lendült s Angyal alól a labda az üres kapu felé perdült.” Végül Papp Lajos László nagy nehezen felszabadított, de Kalmár és a Nemzeti Sport által időnként Angyallá magyarított Amsel a földön maradt. Azonnal ellepték a pályát a segíteni akarók.

„Rögtön lehet sejteni, hogy valami nagy baj történt. Remmer a fejét fogva rohan el a csoporttól. Titkos lefeküdt a földre és ölébe vette Kalmár fejét, hordágyat hoznak, és csakhamar végigfut a nézőtéren a szörnyű hír: Kalmár nyílt sípcsonttörés! Angyal bordatörés!” – folytatódik a beszámoló. És folytatódik a játék is – öt perc szünet után.

Amselt még ápolják, Hungler II János áll be a kapuba. A pályán „rendszertelen csapkodás folyik s elhangzik a szomorú megállapítás: »Oda a meccs!«” A közönség „Náci! Gyere be!” kiáltással sürgeti a kapus ápolását, Amsel végül a 16. percben visszaáll, s végigvédi a meccset. „A 33. percben viszik el a tribün előtt hordágyon Kalmárt a mentők”, a Hungária-drukkerek tüntetnek. A szünetig csapkodó a játék, lő egy gólt a Fradi, de futballról szó sincs, szó sem lehet.

A félidőben a Fradi öltözőjében „Tóth tréner dörzsöli Angyal oldalát”, kérdés, hogy ez-e a legjobb gyógymód, közben ugyanis „vizeletvizsgálatot vesznek s megállapítják, hogy nagyobb fokú vesevérzése van, amit azonban nem közölnek Angyallal”. A folytatásban „a pálya és a nézőtér idegessége ellenére is szép néha a játék s Takács nyugalma három nagy helyzetben góllal fizet”. A vége tehát 4:0.

Abban mindenki egyetért, hogy „nem reális az eredmény”, de senki sem a meccsel foglalkozik, Kalmár esete a téma. „Sérülését az első pillanatok döbbenetében is föl lehetett ismerni. A jobb lábán, a boka felett nem egészen egy arasznyira, a törés következtében kis lyuk: nyílt törés!” A játékos félig eszméletlen, így szállítják a Park szanatóriumba, ahol kiderül, hogy „mind a két csont eltörött. A síp- és a szárkapocscsont is.” A szanatóriumban a Hungária kondícióedzője, Takács Béla, a közkedvelt „vörös Taki” marad a sérült mellett egész éjszakára, mindenki mást hazaküldenek.

Amselt elvitték „a vesebajok legkiválóbb specialistájához, Illyés professzorhoz”, aki megállapította, hogy a tünetek súlyos vesezúzódásra utalnak, így azonnali ellátást igényelne, ám a Batizfalvi szanatóriumban csak hétfő reggelre lett hely, így a kapus otthon töltötte az éjszakát – ébren, 38 fokos lázzal.

Másnapra hivatalos lett, ami valószínű volt, Kalmárnál a diagnózis „komplikált törés”, a legnagyobb veszély azonban az infekció, az elfertőződés. Amsel Tóth-Potya edzővel üzen Kalmárnak, kéri, ne haragudjon rá, esze ágában sem volt sérülést okozni neki, a Nemzeti Sport újságírójának pedig így beszél: „Nem mondhatom, mennyire örülök, hogy végre elmondhatom a nyilvánosság előtt is, hogy milyen végtelenül fáj nekem az eset. Az volt az első gondolatom és az most is: inkább az én lábam törött volna el! Nem tudom elhinni, hogy bárki józan ésszel felteheti rólam, hogy én szándékosan akartam eltörni a Jenő lábát vagy akár a legcsekélyebbet is ártani neki. Hiszen én soha az életben senkinek sem ártottam.” Felesége teszi hozzá, hogy ezzel szemben neki már törött az ujja, a teste telis-tele van súlyos rúgások nyomaival és a fejét is bezúzták egyszer. Amsel csak legyint, majd elmondja, szerinte hogy történt a karambol: „Kalmárnak a labdát elrúgó lába zuhanás közben nagy erővel a medencecsontomat éri, és onnan a vékonyomra csúszik.” Szerencsére kipárnázott nadrágban védett, így valamelyest tompult az ütés, amely a medencét érte. A vesezúzódás azonban így is „meglehetősen komoly”.

Kalmár állapota szépen javul, „törése nagyszerűen illeszkedett össze”, a törődés példátlan. Brüll Alfréd, a Hungária elnöke szinte állandóan a beteg ágya mellett van, a csapat drukkere, Kovács Sándor könyvkötő „művészi albumot küldött a nagy betegnek”, hogy abban rögzítse azoknak a nevét, akik meglátogatták őt. Már másnap sok a bejegyzés, az első Brüll Alfrédé, aki Shakespeare-t idézi: „A velencei Kalmárnak, akiért szívesen adna egy fontot a saját húsából – az Öreg.” A Király Színház sztárja, Bársony Rózsi is tollat ragad: „A futball primadonnájának mielőbbi gyógyulást kíván – Bársony Rózsi.” Közben egy gyerekkori barátja a szanatórium folyosóján meséli el az újságírónak, hogy „a gyógyulás szempontjából nagyszerű csontozata van” Kalmárnak. Ifistaként egyszer eltörte a karját, de Verebély professzor úr nem tette gipszbe, csak „bőrkötésben rögzítette”.

Kalmár ekkor 21 esztendős, egy esztendeje profi, az Ékszerészektől szerződtette a Hungária. A Mester utca („az eleje még főváros”) végén lakik, a Sporthírlap újságíróját hatalmas komondor fogadja („veszélyezteti a testi épségemet”), majd előkerül még három „bizonytalan fajú kutya”. „Szeretem őket” – magyarázza a fogadtatást Kalmár papa, akinek mindene a gyerek. A meccseire viszont nem jár ki, a Hungária úton se volt ott: „Még csak az köllött volna. (...) Tuggya Isten, mindig féltem, hogy megrúgják. Mondtam is egy barátjának, hogy ha megrúgnák, én berohannék, megölnék mindenkit.”

Amsel már 30 esztendős, a KAC-ban kezdett, majd a Csabai AK közbejöttével került az Üllői útra. Kispesten lakik, festéküzlete van, amelyet az anyósa vezet. Az asszony nem mond sokat, a lényeg egyszerű: „Vannak, akik Nácit okolják. Ilyent csak az mondhat, aki Nácit nem ismeri.” Aki maga a csoda, hiszen a meccs után fájdalmai ellenére „csak ezt mondta folyton: borzasztó, az a szegény fiú, rettenetes... Magára nem is gondolt, pedig ő is sajnálatraméltó állapotban volt.”

A derbi utáni negyedik napon már „örvendetesen javul a »fekete vasárnap« öt áldozatának állapota”. Ugyanis Amsel és Kalmár mellett Kotraschek dr. (BEAC), Győri (Józsefváros) és Rábl (Miskolc) is súlyos sérüléssel került kórházba. Ugyanakkor természetes, hogy a két válogatottnak a legjobb a sajtója. Sőt. Még az MLSZ is úgy érzi lépnie kell, közleményt ad ki „a durva játék ellen”. Amiben hivatkoznak „a m. kir. Belügyminisztérium 1921. évi 84447. sz. rendeletére, amely a durva játékért a játékos egyesületét teszi felelőssé”, s a legsúlyosabb esetekben a megszűntetését kezdeményezhetik.

Erről persze nem volt szó, ám fegyelmire sor került – a Park szanatóriumban. Az ágyban fekvő Kalmár elmondta, hogy Amsel nem akarta eltörni a lábát, és ő is vétlen a kapus sérülésé-
ben. Az MLSZ-t a későbbi szövetségi kapitány, Dietz Károly dr. képviselte, mint egyesbíró. Végül megállapította, hogy az eset kapcsán „se szándékosságról, se túlerélyes játékról nem lehet beszélni”. Ezzel együtt a felmentő döntésre csak december 11-én került sor, addig tartott amíg meghallgatták Amselt, Majorszky bírót és a határbírókat.

Amsel Ignác november 24-én, a Pécs-Baranya ellen tért vissza (2:2), a tudósító szerint „mintha kissé félénkebben mozogna, mint azelőtt”, ami érthető. Kalmár Jenő visszatérésére 1930 májusáig várni kellett, a játékos a Hungária-drukkerek ajándékával vigasztalódhatott, akik meglepték őt egy „gyönyörű schaffhauseni aranyórával. Ez volt belevésve: »Annyi sok rossz óra után legyen egy jó órád is«.”