Gyász: elhunyt Berendy Pál, a Vasas legsikeresebb labdarúgója

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 09:33
null
Berendy Pál a legendás Alfredo Di Stéfano elől viszi el a labdát (Fotó: MTI)
Életének 87. évében meghalt Berendy Pál, a Vasas korábbi labdarúgója – számolt be róla az angyalföldi sportegyesület a hivatalos honlapján. A 24-szeres nagyválogatott futballista 1956-ban hétszer is szóhoz jutott az Aranycsapatban.

A Vasas SC a klub történetének legsikeresebb futballistájaként emlékezett meg Berendy Pálról, aki játékosként többek között öt bajnoki címet nyert a fővárosi csapattal, sőt 1977-ben Illovszky Rudolf segítőjeként is aranyérmet ünnepelhetett.

Berendy csatárként kezdte pályafutását, ám később a fedezetsorban játszott többnyire. A magyar élvonalban 382 mérkőzésen lépett pályára, a magyar válogatottban 24 fellépése volt. Első A-válogatott mérkőzésén (1956. április 29-én, a jugoszlávok elleni, 2:2-es döntetlent hozó Európa-kupa-találkozón) a 6:3-as londoni hősök közül Gellér Sándorral, Buzánszky Jenővel, Lantos Mihállyal, Bozsik Józseffel, Budai II Lászlóval, Kocsis Sándorral és Puskás Ferenccel játszott együtt.

Szinte egész életében a Vasast szolgálta, nem véletlen, hogy megkapta a klub életműdíját.

Berendy Pál július 5-én ott volt az új Illovszky Rudolf Stadion ünnepélyes átadóján. A Vasas új otthonában az egyik szektor az ő nevét viseli.

A Vasas SC Berendy Pált saját hallottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
19 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
21 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik