NB I: Gyurcsó hazatért, a Puskás Akadémiánál folytatja

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 16:11
null
Gyurcsó Ádám hazatért (Fotó: pfla.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online elsőként megírta, Gyurcsó Ádám hazatér a Puskás Akadémiához. A labdarúgó NB I-ben szereplő klub a hivatalos honlapján jelentette be a szélső szerződtetését.

A PAFC tájékoztatása szerint a 28 esztendős magyar válogatott támadó egy évre kölcsönbe érkezik a felcsúti egyesülethez.


Gyurcsó számára nem lesz ismeretlen a klub, mert miután 2008-ban távozott Tatabányáról, ahol született, és ahol futballozni kezdett, a Puskás Akadémián nevelkedett, Felcsútról került aztán később a Videoton első csapatához. Onnan szerződött 2016 januárjában Lengyelországba, majd 2018-ban a Hajduk Splithez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia), Huszti András (Tiszakécske), Golgol Mebrahtu (ausztrál, Sparta Praha – Csehország), Thomas Meissner (német, Willem II – Hollandia), Sós Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Yoell van Nieff (holland, Heracles Almelo – Hollandia), David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Ezekiel Henty (nigériai, NK Osijek – Horvátország), Tóth Balázs (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Radics Márton, Skribek Alen
Kiszemeltek:
Távozók: Bacsana Arabuli (grúz, Panioniosz – Görögország), Balogh Balázs (Paks), Csilus Ádám (csákvári kölcsön után szabadon igazolható),Braniszlav Danilovics (szerb, Diósgyőri VTK), Jonathan Heris (belga, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Újpest FC), Krizan Richárd (szlovákiai, FK AS Trencín/Trencsén – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Lipcsei Ádám (csákvári kölcsön után ESMTK), Liridon Latifi (albán, FC Sheriff Tiraspol – Moldova), Molnár Gábor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Osváth Attila (Paksi FC), Antonio Perosevic (horvát, legutóbb kölcsönben el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolható), Prosser Dániel (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Radó András (ZTE FC), Adrian Rus (román-magyar, Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Sepsi OSK – Románia), Szabó Máté (csákvári kölcsön után Budafoki MTE), Szakály Péter (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Antonio Taylor (amerikai-panamai, szabadon igazolható), DiegoGonzalo Vega Martínez(uruguayi, Club Atlético Rentistas – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Madarász Márk (ETO FC Győr után Csákvár), Varga Ádám (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
10 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
14 órája

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
20 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 08:34

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47
Ezek is érdekelhetik