Mol Fehérvár: Mindenkit lesújtott a váratlan búcsú – Futács

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.08.15. 11:58
null
Futács Márkó reméli, hogy egy-két forduló alatt teljesen visszanyeri régi formáját (Fotó: Török Attila)
A háromgólos Futács Márkó szeretne megragadni a Mol Fehérvár kezdőcsapatában, és jövőre bajnoki címet ünnepelne.

 

– Két mérkőzésen három gólt szerzett, ráadásul csapata is nyert – nehezen lehet ennél hatékonyabban kezdeni egy bajnoki idényt. Számított rá, hogy kijön a lépés az élvonalban?
– A nyári felkészülés nagyszerűen sikerült, az edzőmérkőzéseken eredményes voltam, bíztam benne, hogy a tétmérkőzésekre is át tudom menteni a jó formát – válaszolt Futács Márkó, a Mol Fehérvár FC támadója, aki a Kaposvár 4–2-es legyőzéséből két, a Puskás Akadémia elleni 2–0-s győzelemből egy góllal vette ki a részét. – Az önbizalmammal nem volt probléma, bíztam benne, hogy mihelyst megkapom a lehetőséget, sikerül bizonyítanom. Örülök, hogy az első két bajnokin is betaláltam.

– Az eredmények alapján úgy tűnik, kiheverték a kiesést az Európa-ligából. Mennyire gyorsan tették túl magukat a liechtensteini mérkőzésen?
– Mindenkit lesújtott a váratlan búcsú, volt néhány nagyon nehéz napunk utána. A bajnokság kezdete miatt azonban nem sok időnk maradt nyalogatni a sebeinket. Túl kellett lendülni a történteken, és túl is lendültünk. Miután hazajöttünk, folytattuk a munkát, és azóta is tesszük a dolgunkat. Ha már így alakult, a bajnokságra összpontosítunk – szeretnénk minél jobban szerepelni.

– Szombaton korábbi klubja, a Diósgyőr megy Székesfehérvárra – számíthatnak a szurkolók a győzelmi sorozat folytatására?
– Nagyon jó hangulatú mérkőzést várok, remélem, mindkét csapat drukkerei közül sokan lesznek a stadionban. Ahhoz, hogy tovább nyújtsuk a győzelmi sorozatot, úgy kell kezdenünk a mérkőzést, ahogy az utóbbi kettőt. Mindkettőn nagyon jól kaptuk el az elejét, vezetést szereztünk, és azután már a kezünkben tartottuk az irányítást. Persze nem ment minden tökéletesen, voltak kisebb-nagyobb hibák a játékunkban. Dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk és egyre jobbak legyünk.

– A bajnoki címért folytatott versenyfutásban valószínűleg ebben az idényben is a Ferencváros lesz a legnagyobb ellenfelük. Számíthat valamit, hogy a zöld-fehérek az első két bajnoki mérkőzésüket elhalasztották, és a tabella alapján úgy tűnik, futniuk kell az eredmény után?
– Biztos vagyok benne, hogy nem kellemes ránézniük a tabellára, hasonló a helyzet ahhoz, amit tavaly nekünk kellett átélnünk. Reméljük, ahogy ők, mi is ki tudjuk ezt használni, és minél nagyobb előnyt szerzünk az első néhány fordulóban.

– Vannak személyes céljai a bajnokságban?
– Nem szeretek előre kitűzni semmit. Meghatározott gólszám elérése helyett leginkább annak örülnék, ha elkerülnének a sérülések. A gólátlagom helyett sokkal fontosabb, hogy a csapat aranyérmes legyen. Eddig még nem ünnepelhettem bajnoki címet, igazán boldog lennék, ha a kupagyőzelem mellett ez is sikerülne.

– Januárban csatlakozott a csapathoz, az előtte lévő időszakban sok nehézséggel kellett megküzdenie: sérülés hátráltatta, fél évig nem volt csapata. Sikerült visszanyernie a formáját?
– Nem mondanám, hogy fizikailag százszázalékos állapotban vagyok, de közelítek hozzá. Egyre jobban érzem magam, és ezt az eredményes bajnoki kezdet csak erősíti. Ha továbbra is a kezdőcsapatban számol velem Marko Nikolics, bízom benne, hogy egy-két forduló alatt teljesen visszanyerem azt a formát, amelyet elvárok magamtól.

– Megfordult már a fejében, ha továbbra is ilyen ütemben szerzi a gólokat, a válogatottban is számításba veszi Marco Rossi?
– Igen, de szeretném ezt amolyan pluszként felfogni. A legfontosabb, hogy minél több lehetőséget kapjak a klubomban, szeretnék folyamatosan a kezdők között szerepelni. Ha huzamosabb ideig jól megy a játék, az úgyis hozza magával a többit.

NB I
3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBAT
17.00:
Debreceni VSC–ZTE FC (Tv:M4 Sport)
19.30: Ferencváros–Kaposvár (m4sport.hu)
19.30:Mezőkövesd–Puskás Akadémia (m4sport.hu)
19.30:Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv:M4 Sport)
19.30:Újpest FC–Paksi FC (m4sport.hu)
19.30:Bp. Honvéd–Kisvárda (m4sport.hu)

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC226–2+46
2. Mezőkövesd Zsóry FC223–1+26
3. Debreceni VSC114–1+33
4. Paksi FC2113–2+13
5. Puskás Akadémia FC2113–3 03
Diósgyőri VTK2113–3 03
7. Újpest FC2113–4–13
8. Kisvárda2112–4–23
9. Ferencvárosi TC00–0 00
10. Zalaegerszegi TE FC110–1–10
11. Kaposvári Rákóczi FC223–6–30
12. Budapest Honvéd222–5–30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik