Újpest: Kapás Boglárka is kiállt a hagyományos címer mellett

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 17:08
null
Kapás Boglárka kiállt a tradicionális újpesti címer mellett (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Újpest FC a Puskás Akadémia elleni NB I-es idénynyitón látta volna vendégül a Kvangdzsuban 200 pillangón világbajnoki címet nyerő Kapás Boglárkát. Az UTE sportolója megköszönte a meghívást, ám megjelenése feltételeként a hagyományos klubcímer használatát kötötte.


Az UTE és az Újpest FC képviselői július elején ültek le tárgyalni a hagyományos újpesti klubcímer visszaállításáról a labdarúgócsapatnál, ám az egyeztetések nem mentek zökkenőmentesen. A felek azóta is közleményekben és nyílt levelekben kommunikálnak – többnyire a sajtón és a közösségi médiafelületeken keresztül – az Újpest FC pedig a minap már a tárgyalások végleges lezárását is kilátásba helyezte – újabb közleményében.

Ezen vita közepette gondolta úgy Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezetője, hogy meghívnák a friss újpesti világbajnokot, ünnepeljen együtt a futballklubbal és annak szurkolóival. Kapás Boglárka Facebookon is közzétett levelét változtatás nélkül közöljük.

„Tisztelt Berta Csaba!

Köszönettel vettem a meghívását az Újpest FC. bajnoki nyitómérkőzésére.

Meghívását örömmel elfogadom, amennyiben az UTE címerhasználttal kapcsolatos felajánlására pozitív válasz érkezik az Újpest FC-től, valamint ha az újpesti közösség, valamint az újpesti szurkolók kérésének megfelelően, a hagyományos címerben lépnek pályára focistáink.

Budapest, 2019.07.31.

Köszönettel:
Kapás Boglárka”

Az Újpest FC-t működtető kft. a 2017–2018-as idény előtt váltotta le a futballcsapat hagyományos címerét a társtulajdonos és a kérdésben vétójoggal rendelkező anyaegyesület hozzájárulása nélkül. Ezt elhúzódó pereskedés követte, ahol végül a Kúria határozata alapján maradhatott az új klublogó a IV. kerületi csapat mezén – igaz, a testület nem a címerváltás jogosságáról döntött, csupán arról, hogy az UTE által indított tárgykörben nem lehet elmarasztalni az FC vezetőségét.

Az indoklás szerint „valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét. ”

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
13 órája

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Különleges mezben játszik az Újpest a 245. derbin

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 18:00

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Katona Levente lábbal is gólt szerezne az újpestiek ellen...

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 07:05
Ezek is érdekelhetik