DVSC: profi szerződést írt alá a 35 gólos támadó

Vágólapra másolva!
2019.07.09. 10:05
A labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában bronzérmet szerző Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, Bárány Donát profi szerződést kötött a klubbal. A 18 éves támadó a Magyar Kupában már játszott a Loki felnőttcsapatában.

A 2000-ben született futballista 2014 óta pallérozódik a DVSC akadémiáján. A felnőttcsapatban 2017 szeptemberében mutatkozott be: a Csongrád elleni, 10–1-re megnyert kupameccsen csereként beállva két gólt szerzett. Az előző évadban két MK-mérkőzésen kapott lehetőséget Herczeg András vezetőedzőtől.

A 19. életévét szeptemberben betöltő fiatal játékos három évre szóló szerződést írt alá nevelőegyesületével.

Bárány a 2018–2019-es idényben a DVSC II színeiben 16 bajnoki mérkőzésen összesen 35 gólt szerzett, ezzel a Hajdú-Bihar megyei első osztály góllövőlistáján a harmadik helyen végzett. Csapattársai közül csupán a már az NB I-ben is bemutatkozó Zsóri Dániel talált be többször (39-szer).

A 19. életévét szeptemberben betöltő fiatal játékos három évre szóló szerződést írt alá nevelőegyesületével.

Bárány a 2018–2019-es idényben a DVSC II színeiben 16 bajnoki mérkőzésen összesen 35 gólt szerzett, ezzel a Hajdú-Bihar megyei első osztály góllövőlistáján a harmadik helyen végzett. Csapattársai közül csupán a már az NB I-ben is bemutatkozó Zsóri Dániel talált be többször (39-szer).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor
(Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (kameruni, Kamerun), Haruna Garba (nigériai, Gzira United – Málta), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg), Nikola Trujics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros), Danilo Szekulics (?, szerb, Alaskert – Örményország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bárány Donát
Kiszemeltek: Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Szeged, szabadon igazolhatóként), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kusnyír Erik (el-Naszr, Egyesült Arab Emírségek), Mészáros Norbert (lejár a szerződése), Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország), Zsóri Dániel (Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
5 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
7 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
13 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

Molnár mindenkinek szeret gólt lőni, Báránynak önmagát kell legyőznie – fókuszban a támadók

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik