NB I: Kövesden nem számítanak a volt csapatkapitányra

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 08:24
null
Tóth Bencére nem számítanak Mezőkövesden (Fotó: Dömötör Csaba)
Bizonytalan a korábbi csapatkapitány, Tóth Bence jövője az NB I-es Mezőkövesd futballcsapatánál.

 

A 29 éves középpályást egy évig még szerződés köti a klubhoz, ám a Nemzeti Sport úgy értesült, a vezérkar nem ragaszkodik hozzá, nem is kell megjelennie a hétfői első edzésen.

Tóth Bence a bajnokság elején állandó csapattag volt, kilencszer – legutóbb szeptember végén, az MTK elleni idegenbeli meccsen (2–2) – szerepelt a kezdőcsapatban, s azután egyszer, novemberben állt be csereként bajnokin.

Továbbra sem tisztázott Molnár Gábor helyzete: a támadó a Puskás Akadémia FC keretéhez tartozik, csupán kölcsönben futballozott korábbi klubjában, viszont szívesen maradna Kövesden, és a szakmai stáb is ragaszkodik hozzá. Noha ügyével kapcsolatosan régóta folynak a tárgyalások, egyelőre nincs egyezség.

A „levegőben lóg” a kapus Dombó Dávid és a csatár Koszta Márk sorsa is, utóbbit várhatóan elengedik Kisvárdára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Aljakszandr Karnyicki (fehérorosz, Sepsi OSK – Románia), Sajbán Máté (Budaörs), Sajbán Miklós (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Csákvár), Csirmaz István (Cegléd), Földi Botond (Cegléd), Novák Csanád (ZTE), Oláh Bálint (Budafoki MTE), Varjas László (Vác FC), Varjas Zoltán (Cegléd), Wieland Dominik (romániai, Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Lucas (brazil-magyar, Kisvárda)
Távozók: Amadou Moutari (nigeri, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Nagy Richárd
(ismét Kaposvár), Oláh Bálint (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Molnár Gábor (?, PAFC), Silye Erik (FTC), Tóth Máté (?, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Bp. Honvéd), Koszta Márk (Kisvárda, Újpest), Tóth Bence (?)

Legfrissebb hírek

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35
Ezek is érdekelhetik