NB I: Gorriarán nélkül, Priskinnel indult edzőtáborba a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 10:35
null
Így ünnepelt Gorriarán május elején az Újpest legyőzése után – most nem tartott a csapattal az edzőtáborba (Fotó: Török Attila)
Elutazott 12 napos, első edzőtáborába a Ferencváros labdarúgócsapata, a csapat buszára 27 játékos szállhatott fel, s nincs köztük a sajtóhírek szerint távozásra készülő Fernando Gorriarán és a klubtól hét év után távozó Böde Dániel sem, ott van viszont az elmúlt szezont kölcsönben a Haladásban töltő Priskin Tamás és Rui Pedro.

A Ferencváros elindult az első nyári edzőtábor helyszínére, az osztrák–szlovén határ közelébe, az ausztriai Bad Radkersburgba.

A zöld-fehérek hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a csapat busza 10 óra előtt nem sokkal fedélzetén sok fiatallal, de az Eb-selejtezőre készülő válogatott játékosai, valamint a sajtóhírek szerint távozásra készülő Fernando Gorriarán, illetve a klubot hét év után elhagyó Böde Dániel nélkül indult az edzőtáborba, amely június 19-ig tart.

A FERENCVÁROS UTAZÓ KERETE
Varga Ádám, Bánki Márton, Könczey Márk, Szabó Richárd, Davide Lanzafame, Bőle Lukács, Silye Erik, Botka Endre, Takács Zsombor, Abraham Frimpong, Tokmac Nguen, Otigba Kenneth, Sztefan Szpirovszki, Marcel Heister, Marten Wilmots, Leandro de Almeida, Isael Barbosa, Rui Pedro, Ihor Haratin, Mikalaj Szihnyevics, Csonka András, Szerető Krisztofer, Sigér Dávid, Szécsi Gergő, Csernik Kornél, Kundrák Norbert, Priskin Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik