Legia: kaptak érte ajánlatot, távozhat Nagy Dominik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 11:30
null
Nagy Dominik válogatott mezben a horvátok elleni Eb-selejtezőn (Fotó: Török Attila)
A Przeglad Sportowy értesülései szerint elképzelhető, hogy Nagy Dominik nem marad a lengyel bajnoki címről lecsúszó, ezüstérmet szerző Legia Warszawa labdarúgója.

 

A lengyel sportlap úgy tudja, hogy az átformálódóban lévő varsói csapat – amely Sebastian Szymanskit már eladta 5.5 millió euróért a Dinamo Moszkvának – további három játékosáért kapott ajánlatot, az egyikük Nagy Dominik. A lap további információt nem közöl hétfői cikkében.

A magyar szélső 2017 elején került a Ferencvárosból a Legiába, majd a 2018-as tavaszi szezonban, kölcsönjátékosként ismét a zöld-fehéreknél futballozott.

Akkor a Vidi is érdeklődött iránta, és úgy tudjuk, Nagy Dominik most is képben lehet a fehérváriaknál, ahogyan több magyar válogatott játékos is, például – mint azt nemrégiben jeleztük – Kalmár Zsolt (DAC).

Nagy 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a 2018–2019-es idényben, 22-szer kezdett, öt gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
22 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik