Labdarúgás: 80. születésnapján köszöntötték Szentmihályi Antalt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 18:29
null
Szentmihályi Antal 80 éves (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és korábbi csapatainak képviselői köszöntötték csütörtökön 80. születésnapja alkalmából Szentmihályi Antal olimpiai bajnok labdarúgót.

 

Az ünnepségen a kapusok között nyolc magyar bajnoki címével csúcstartó futballistát Nébald György, az olimpiai bajnokok klubjának elnöke, illetve a MOB nevében korábbi csapattársa, Dunai Antal, valamint – a hagyományőrző bizottságot vezető – Győr Béla méltatta.

Az 1964-es olimpián aranyérmes magyar válogatott tagja diadalai közül kettőt a Vasassal, hatot az Újpesti Dózsával ért el, s ezúttal korábbi klubjai egy-egy mezzel ajándékozták meg, amelyeken a neve és a 80-as szám szerepel. Ezen felül az angyalföldiek bejelentették, hogy az új Illovszky Rudolf Stadion lelátójának egyik szektora a Szentmihályi nevet kapja.

A győri születésű korábbi játékost és edzőt a helyszínen köszöntötte fel többek között újpesti klubtársa, Göröcs János és a Tokióban olimpiai bajnok nemzeti csapat másik kapusa, Gelei József.

A jó egészségnek örvendő labdarúgó meghatottan, könnyeivel küszködve köszönte meg a tiszteletére rendezett ünnepséget, s hálásan emlékezett meg mindazokról, akik pályafutása során segítették.

Szentmihályi Antal 1939. június 13-án született, s a Győri DAC (1952–1958), majd a Győri Vasas ETO (1958–1959) csapatát követően a Vasasnál (1959–1964) folytatta pályafutását, mellyel 1961-ben és 1962-ben is megnyerte az NB I-et és a Közép-európai Kupa döntőjébe jutott (1962).

Öt év után hagyta el az angyalföldieket az Újpest kedvéért, s a lila-fehérekkel az 1968–1969-es szezontól megszakítás nélkül hat bajnokságot nyert, 1969-ben pedig a Vásárvárosok Kupája fináléjáig menetelt. Szentmihályi a válogatottban 1961 és 1969 között 31-szer szerepelt, a tokiói olimpiai bajnok csapat mellett az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek is tagja volt.

 

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik