Németország: terrorgyanú, házkutatás a Honvéd-játékosnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 16:48
null
Enisz Ben-Hatira eddig egy bajnoki gólt szerzett a Honvédban, az MTK ellen februárban (Fotó: Török Attila)
Összehangolt terrorellenes akció keretében szerdán a német rendőrség házkutatást tartott a Honvéd télen szerződtetett labdarúgója, Enisz Ben-Hatira berlini otthonában is.

 

Kilenc német szövetségi államban összesen 800 rendőr vett részt az akcióban, amelynek célkeresztjében két olyan segélyszervezet (Ansaar International, WWR Help) áll, amelyek hivatalosan krízis sújtotta országoknak (pl. Szíria, Szomália) gyűjtenek segélyeket, ám a német rendőrség gyanúja szerint valójában egy szélsőséges szervezethez, a palesztinai Hamaszhoz juttatják el azokat.

A német t-online.de szerint a tunéziai származású (és korábbi válogatott) Enisz Ben-Hatira charlottenburgi otthonában azért tartottak házkutatást, mert a futballista korábban több segélyakció során együttműködött az Ansaar Internationallel. A beszámolók szerint egyik korábbi csapata, a Darmstadt 98 éppen azért vált meg tőle, mert a klub vezetősége nem nézte jó szemmel ezt a tevékenységét.

A Honvéd a hivatalos honlapján azt írja: „Klubunk természetesen már februárban, Enisz Ben-Hatira leigazolásakor is tisztában volt a labdarúgó múltjával, az őt ért vádakkal. Ben-Hatira elmondta nekünk, hogy a vádak alaptalanok. Mi mindaddig hiszünk játékosunk ártatlanságában, amíg be nem bizonyosodik annak az ellenkezője.”

„Nem tudom, miért történt ez, sajnálom, hogy próbálják befeketíteni a nevemet, s nagy kár, hogy ilyen dolgokról kell beszélnem, hogy megint kapcsolatba hoztak a terrorizmussal – idézi a honvedfc.hu Enisz Ben-Hatirát. Ha legközelebb jönnek, akkor ajtót nyitok nekik szívesen, akár a mosdóban, akár a pincében vagyok. Csak hagyjanak békén ezekkel a vádakkal, hiszen semmi közöm hozzájuk.”

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik