Haladás: 800 millió? Nagyságrendekkel kisebb a tartozás – Tóth M.

Vágólapra másolva!
2019.04.04. 07:02
A sajtóban megjelenteknél jóval kisebb, 800 millió forint helyett 95 millió forintos mínuszban van a Haladás költségvetése – jelentette ki Illés Béla többségi tulajdonos és Tóth Miklós ügyvezető igazgató a klub hivatalos honlapján.

Mint arról korábban beszámoltunk, az NB I utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás anyagi problémákkal küzd. Az együttes vezetősége elismerte, a labdarúgók márciusban csak a fizetésük egy részét kapták meg, a Magyar Nemzet pedig arról írt, az is kérdéses leheta 800 millió forintot közelítő tartozáshalomkövetkeztében, hogy a zöld-fehérek képesek lesznek-e befejezni az idényt. együttes vezetősége elismerte, a labdarúgók márciusban csak a fizetésük egy részét kapták meg, a Magyar Nemzet pedig arról írt, az is kérdéses leheta 800 millió forintot közelítő tartozáshalomkövetkeztében, hogy a zöld-fehérek képesek lesznek-e befejezni az idényt.

„Nem vitás, hogy vannak pénzügyi nehézségeink, melyek több okra vezethetők vissza – mondta Tóth Miklós, a klub ügyvezetője. – A tavalyi esztendőben kezdődtek az anyagi problémáink. Ugyanis 2018-ban a névadó szponzorunk nem újította meg támogatói szerződését, ami jelentős érvágás volt. De sorolom tovább: megszűnt a Magyar Labdarúgó-szövetség fiatal és magyar játékosokra szóló ajánlása, ami éves szinten ugyancsak 200 milliós bevételkiesést jelent klubunk számára. MLSZ-előírás, hogy női csapatot is kell indítanunk, ezért üzemeltetjük a Haladás-Viktória FC női NB I-es együttest is, ami szintén nem kevés kiadással jár.”

További problémát jelent a klub számára az új stadion fenntartása.

„Sajnos az önkormányzat az ezzel kapcsolatos kiadásainknak csak egy részét fedezi. Szombathely városa tavaly 75 millió forinttal támogatta a stadionbérlést és 50 millióval az üzemeltetési költséget. Ám ennyi nem volt elég a létesítmény fenntartási költségeire, így ez a futballklubnak még megközelítőleg 100 millió kiadást jelentett” – fogalmazott Tóth, hozzátéve, hogy a Haladás így keletkező tartozása meg sem közelíti a napokban megjelent 800 milliós összeget.

„Nagyságrendileg lényegesen kisebb az összeg – amely március 31-ig bezárólag 95 millió forint tartozást jelent a klubnak.”

A többségi tulajdonos Illés Béla a játékoseladásokból befolyó bevételekkel kapcsolatos vádakra reagált. A sportigazgatóként is dolgozó egykori futballista kijelentette: a bevételek egésze a klubhoz került, a pénz pedig már csak amiatt sem tűnhetett el, mert a kisebbségi tulajdonosok által delegált tagokkal működő felügyelőbizottság folyamatosan monitorozta a tevékenységet.

„Azt mindenképpen hangsúlyoznám, hogy hiába nevelkedtek a labdarúgóink az Illés Akadémián, az értük kapott teljes összeg a Szombathelyi Haladás Kft. számlájára folyt be egy korábbi megállapodás értelmében. Az akadémiát működtető Illés Sportalapítványnak egy forint bevétel sem jutott ebből, a játékoseladásokból befolyt teljes összeg a klub folyamatos működtetéséhez kellett. A Haladás Labdarúgó Kft. gazdálkodását a könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság folyamatosan ellenőrzi. A bizottságban általunk delegált személy nincs, az önkormányzat és a másik tulajdonos által delegált személyek dolgoznak benne. A játékoseladásból származó bevételeket és azok felhasználását rajtuk kívül esetileg az önkormányzat és annak gazdasági bizottsága is vizsgálta” – tette hozzá Illés Béla.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
9 órája

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
22 órája

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik