MLSZ: három meccset kapott a kiállított Király Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 15:39
null
Király Gábor három meccsre szóló eltilást kapott (Fotó: Balogh László)
A Nemzeti Sport információja szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Haladás rutinos kapusát, Király Gábort, aki a Ferencváros elleni hétvégi bajnokin jutott a kiállítás sorsára.

Mint ismert, a Fradi sokáig nem tudta bevenni a Haladás kapuját, azonban a 69. percben Lovrencsics Gergő távoli bombája nyomán a labda irányt változtatott Murtaz Daushvilin, és védhetetlenül vágódott Király Gábor kapujába. Az addig több bravúrt bemutató magyar válogatottsági rekorder kapus olyan hevesen reklamálta, hogy két lesen lévő Fradi-csatár is zavarta a védésben, hogy a játékvezető 10 másodpercen belül egy sárgát és egy pirosat is kiosztott neki.

Király a találkozó után az NSO Tv-nek nyilatkozva tagadta, hogy egyetlen káromkodás vagy szitokszó is elhagyta volna a száját, míg a korábbi FIFA-játékvezető és NB I-es csúcstartó Szabó Zsolt arról beszélt, hogy szerinte hibásan adták meg Lovrencsics gólját.

Úgy tudjuk, a fegyelmi bizottság úgy határozott, hogy három mérkőzésre szóló eltiltással bünteti Királyt, aki így kihagyni kényszerül a Puskás Akadémia, a DVTK és az MTK elleni bajnokikat.

Ahogy hétfői NB I-es összeállításunkban rámutattunk, Királynak a pályán először mutatták fel a piros lapot a pályafutása során, de egyébként másodszor kapott pirosat. Először 1995 szeptemberében, amikor a Haladás–BVSC (1–5) mérkőzést követően, az öltözőben hozzávágta a labdát Juhos Attila játékvezetőhöz, az eset után tíz bajnoki meccsre tiltották el.

Király kiállítása

Legfrissebb hírek

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
21 órája

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11

Megye I-es csapatot kapott a Ferencváros és a címvédő Paks is a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 18:21
Ezek is érdekelhetik