MLSZ: a Fradi-játékosnak két meccset kell kihagynia a rúgás miatt

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 13:26
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két Magyar Kupa-mérkőzésről eltiltotta Bőle Lukácsot, a Ferencváros játékosát, aki a Kisvárda elleni visszavágón piros lapot kapott.

Az MLSZ a hivatalos honlapján szerdán hozta nyilvánosságra a fegyelmi bizottság február 28-i ülésén született határozatot, mely szerint Bőle Lukács csapata soron következő két Magyar Kupa-találkozóján nem léphet pályára.

A múlt keddi összecsapás (1–1) hajrájában Bőle úgy rúgta meg a kisvárdai Bohdan Melniket, hogy a labda már nem volt a közelben, így Nagy Róbert játékvezető egyből kiállította a 29. életévét márciusban betöltő FTC-játékost.

A Fradi a kupában a legjobb nyolc között a Mol Vidivel csap össze, Bőle a párharc egyik meccsén sem állhat Szerhij Rebrov vezetőedző rendelkezésére.honlapján szerdán hozta nyilvánosságra a fegyelmi bizottság február 28-i ülésén született határozatot, mely szerint Bőle Lukács csapata soron következő két Magyar Kupa-találkozóján nem léphet pályára.

A múlt keddi összecsapás (1–1) hajrájában Bőle úgy rúgta meg a kisvárdai Bohdan Melniket, hogy a labda már nem volt a közelben, így Nagy Róbert játékvezető egyből kiállította a 29. életévét márciusban betöltő FTC-játékost.

A Fradi a kupában a legjobb nyolc között a Mol Vidivel csap össze, Bőle a párharc egyik meccsén sem állhat Szerhij Rebrov vezetőedző rendelkezésére.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
MÁRCIUS 12., KEDD
18.00:
DVSC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
MÁRCIUS 13., SZERDA
14.30:
Budaörs (NB II)–Budapest Honvéd
15.00: Puskás Akadémia–Soroksár (NB II)
18.00: Ferencváros–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport)

VISSZAVÁGÓK
ÁPRILIS 3. SZERDA
Mol Vidi FC–Ferencváros
Mezőkövesd–DVSC
Budapest Honvéd–Budaörs (NB II)
Soroksár (NB II)–Puskás Akadémia

Bőle kiállítása:

Legfrissebb hírek

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
21 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:08

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:19

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 08:47
Ezek is érdekelhetik