Honvéd: a januárban igazolt védővel máris hosszabbítottak – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 14:22
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján közölte, hogy érvénybe léptette a januárban igazolt Mohamed Mezgrani szerződésében szereplő opciót, így a belga-algériai védő 2021 nyaráig lesz a klub játékosa.

Mint arról beszámoltunk, Mezgrani januárban fél plusz két évre szóló szerződést kötött a Honvéddal, a kispestiek viszont csütörtökön bejelentették, hogy érvénybe léptetik az opciót. A 24 éves légiós ennek értelmében 2021 nyaráig lesz a kispestiek futballistája.Mint arról beszámoltunk, Mezgrani januárban fél plusz két évre szóló szerződést kötött a Honvéddal, a kispestiek viszont csütörtökön bejelentették, hogy érvénybe léptetik az opciót. A 24 éves légiós ennek értelmében 2021 nyaráig lesz a kispestiek futballistája.

„Boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk – mondta Mohamed Mezgrani a Honvéd honlapjának. – Örülök, hogy elégedettek velem, magam is azt érzem, hogy egyre jobban megy a játék, azonban azt látni kell, hogy a Honvédba igazolásom előtt négy hónapig nem futballoztam, és érzem még magamon a kihagyást. Ami pozitív, hogy meccsről meccsre jobban megy, fejlődöm, viszont biztos vagyok benne, hogy még ennél is jóval jobban tudok majd teljesíteni.”

A KAPUS IS HOSSZABBÍTOTT
Mezgrani hosszabbításának bejelentése után röviddel a Honvéd azt is közölte hivatalos honlapján, hogy kapusa, Horváth András szerződését is meghosszabbította. A 31 éves kapuvédő új megállapodása 2022. június 30-ig érvényes.

A 24 esztendős labdarúgó korábban arról beszélt, hogy szeretne bekerülni az algériai válogatottba, és úgy véli, a honvédos szereplése segítheti ennek elérésében: jó bajnokságban játszik, rendszeresen szerepel, szóval jó úton jár.

„Bízom benne, hogy a Honvéddal megszerezzük a harmadik helyet, ez a legfontosabb, hiszen ha jól szerepelünk, az a válogatott esélyeimet is növeli – folytatta Mezgrani, akit magyarországi élményeiről is kérdeztünk. – Remekül érzem magam a Honvédnál, csupa kedves ember vesz körül, és vannak társak, akikkel franciául is tudok beszélni. Budapest Európa egyik legjobb városa, jól érzem magam itt. Az édesapám szokott időnként meglátogatni, megnézi a meccsemet, eltölt két-három napot itt, jó élmény szokott lenni mindkettőnknek.”

Mezgrani hamar alapemberré vált a Honvédban: tavasszal a kispestiek összes bajnokiján végig a pályán volt, a Magyar Kupában a Budaörs elleni negyeddöntő első meccsét is végigjátszotta.

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
17 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik