DVSC: Dániából hazatérő tinédzserrel erősítettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 19:08
A DVSC négy és fél évre szerződtette a Dániából hazatérő Burai Eriket. A 18. életévét éppen csütörtökön betöltő csatár a Midtjyllandtól tér haza.

Az U17-es válogatottban nyolc mérkőzésen három gólt szerző Burai Erik az Illés Akadémiánál nevelkedett, 2018 tavaszára szerződött a Midtjyllandhoz. Az ifi BL-ben ebben az idényben négyből négy meccset megnyerő dán klub a nyolcaddöntőben a Romával játszik, de Burai ebben a párharcban már nem lesz érdekelt.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Burai Erik
(Midtjylland – Dánia), Hrabina Alex (Cigánd), Pávkovics Bence (Újpest FC – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Baráth Péter
Kiszemeltek:
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Ioan Filip (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Könyves Norbert (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58
Ezek is érdekelhetik